|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 22 találat | lapozás: 1-22 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Székely Bertalan 1999. november 20.Reprint kiadásban jelentették meg az Erdélyi csillagok című, hajdan népszerű kötetet, amelyben Bánffy Miklós, Tavaszy Sándor, Vita Zsigmond és mások írtak esszéportrékat az erdélyi múlt olyan nevezetességeiről, mint Apáczai Csere János, Bethlen Miklós, Pápai Páriz Ferenc, Benkő József, Jósika Miklós, Wesselényi Miklós, Kriza János, Orbán Balázs vagy Székely Bertalan? A mintaszerű elemzések mindig arra keresik a választ, hogyan történt mindaz, ami megtörtént a portré hőseivel? /Olvasólámpa. Erdélyi csillagok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./2006. augusztus 19.A magyar képzőművészet klasszikus korszakának a Partiumból és Erdélyből indult képviselőit, Brocky Károlyt (1807 – 1855), Barabás Miklóst (1810 – 1898), Székely Bertalant (1835 – 1910), Paál Lászlót (1846 – 1879) a csíki triász, Márton Ferenc (1884 – 1940), Nagy István ( 1873 – 1937) és az 1924-ben hazatért zsögödi festő, Nagy Imre (1893 – 1976) követte. Nagy Imre művészete valósághű, a csíki fényviszonyoknak megfeleltetett, az avantgárdból merített színharmónián alapul. Életműve a csíki székelység, az erdélyi magyarság XX. századához tartozik, írta Szabó András. /Szabó András designer-főmuzeológus: Zsögödi Nagy Imre (1893–1976). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./2010. január 8.Néhány ok arra, hogy idén múzeumba menjA legnagyobb 19. századi magyar festők művei, vándorkiállítás a pestisről, vagy a székelyudvarhelyi gótok – többek között ez várható idén az erdélyi múzeumokban. Múzeumi körképünkben erdélyi intézmények igazgatóit kérdeztük meg arról, mik a terveik 2010-re. Kiderült, tavasszal a 19. század legnagyobb magyar festőinek munkáiból láthat kiállítást a közönség Csíkszeredában, nyár végén pedig ugyanott Nagy István új arcát ismerhetik meg a látogatók. Marosvásárhelyen másfél éves projekt eredményét mutatja majd be a klasszikus román festők műveinek kiállítása, míg Sepsiszentgyörgyre 4,5 millió eurós támogatás érkezik, amelyből a múzeum teljes rehabilitációját tervezik. A pestis című vándorkiállítás beutazza Erdélyt, Székelyudvarhelyről pedig útnak indul egy kora népvándorláskori gót települést bemutató, nagyszabású régészeti vándorkiállítás. Művészeti Múzeum, Brassó “Mivel az idei év pénzügyileg nem túl ígéretes, a múzeum másféle programokat szervez, mint eddig – ami persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek kiállítások” - mondta a Transindexnek Bartha Árpád múzeumigazgató. Elsőként Kövesi György keleti útján készített fényképeinek kiállítása nyílik meg, amely februárban és márciusban lesz látogatható. Ugyancsak márciusban a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban mutatják be a brassói múzeum Arthur Coulin-kiállítását, amely február 14-éig látogatható. A tárlat az egyik legnagyobb 20. század eleji, erdélyi festő születésének 140. évfordulóját ünnepli. Áprilisban a Brassó létezéséről tanúskodó első dokumentum 775. évfordulójára a Művészeti Múzeum Brassó képekben és fényképekben címmel tervez kiállítást. Szeptemberben Elena Popea festő tiszteletére szerveznek évfordulós kiállítást, míg novemberben Művészet a kommunizmusban címmel az 1944 és 1989 között készült, a múzeum tulajdonában lévő alkotásokból láthat majd tárlatot a brassói közönség. Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda A csíkszeredai múzeumban az április végén megnyíló, a 19. századi magyar festészetet bemutató kiállítás ígérkezik az év legnagyobb eseményének. Itt olyan művészek alkotásaival találkozhat majd a közönség, mint Barabás Miklós, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Paál László és Szinyei Merse Pál. A június végéig látogatható tárlat több mint hatvan festményt vonultat fel a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből. “A múzeum ötödik, kiemelt kiállítása a magyar művelődéstörténethez, a közkedvelt festészethez való visszatérést jelent majd” - fogalmazott Gyarmati Zsolt igazgató. A február 7-én záruló egyiptomi tárlatot két vándorkiállítás, a Démoni ragály: A pestis, valamint Könczey Elemér karikatúra-kiállítása követi majd. Augusztus elején, a csíkszeredai városnapok alkalmával pedig Nagy István életmű-kiállítása nyílik meg a Csíki Székely Múzeumban. “Nagy Istvánt a legnagyobb székely festőművészként tartják számon, de személyisége nincs eléggé markánsan megjelenítve az erdélyi köztudatban” – fogalmaz Gyarmati Zsolt, és hozzáteszi: nem lehet eleget beszélni róla. A csíkszeredai múzeum saját, húsz képes gyűjteménye mellé újabb 16 Nagy István-művet vásárolt meg az alkalomra 7000 euró értékben, a kiállítást pedig a magyarországi Antal Péter műgyűjtő tulajdonában lévő képek egészítik majd ki. Októberben a cserkészet történetét bemutató tárlattal, novemberben pedig Plugor Sándor grafikus, festő kiállításával várják a múzeum látogatóit. Az igazgató reményei szerint 2011 első felében befejeződhet a 2005-ben elkezdett korszerűsítés a múzeumban, és elkészül az Erdélyben egyedülálló látványraktár, amely gördíthető polcrendszerével egyszerre lesz helytakarékos és látványos. Hiszen – mint az igazgató elmondta –, a múzeum tevékenységének jelentős része, a gyűjtés, konzerválás, restaurálás a színfalak mögött zajlik: ebbe nyerhet majd betekintést a közönség a látványraktár révén, egy-egy múzeumi nyílt nap alkalmával. Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós Gyergyószentmiklóson egyelőre csak rövid távon mer tervezni Csergő Tibor András múzeumigazgató, hiszen hogyha megérkezik az épület felújítására a regionális operációs programból megpályázott pénz, a múzeumnak költöznie kell. Az új, ideiglenes székhely pedig egyelőre csak raktárhelyiségek, irodák befogadására alkalmas. Az intézmény ugyanakkor kurátori szerepet vállal több vándorkiállítás szervezésében, ilyen volt tavaly a Térbe zárt pillanat című sztereófotó-kiállítás, illetve A pestis című tárlat is. A távlati tervek között szerepel a Magyar Vendéglátóipari Múzeum anyagából összeállított vándorkiállítás megszervezése, az év első felében pedig többek között Ardai Ildikó iparművész kiállítását láthatja majd a közönség. Művészeti Múzeum, Kolozsvár A Bánffy-palotában működő múzeumban több romániai kortárs alkotó kiállítása is látható lesz idén, a Képzőművészek Romániai Egyesületének Kovászna, Beszterce, Maros megyei szervezetével együttműködve. A múzeum saját anyagából is számos válogatást láthat majd a közönség: Kolozsvár képzőművészeti védjegye címmel például Ioachim Nica és Feszt László műveit mutatják be. Constantin Dinu Ilea és Ion Țuculescu képzőművészek születésének századik évfordulóját is egy-egy kiállítással ünnepli a múzeum, illetve tárlatot szerveznek Georgeta Arămescu Anderson műveiből is. De a tervek között szerepel az intézmény saját gyűjteményéből összeállított önarckép-kiállítás, valamint a nagybányai iskola festőinek tárlata is. A Tribuna újsággal közreműködve a múzeum nemzetközi grafikai kiállítást tervez, míg a német kulturális központ együttműködésével a 20. század eleji reklámot és designt bemutató tárlatot nyitnak majd meg. A Művészeti Múzeumban megtekintheti majd a közönség a magyarországi Kornis Péter fotóművész munkáit is. Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely A marosvásárhelyi múzeumban idéntől lesz látható egy nagyobb, másfél éve folyamatban lévő beruházás eredménye: a klasszikus magyar művészeti kiállítás klasszikus román művészeti kiállítással egészül ki. A Várban idén nyílik meg a múzeum kincstári gyűjteményének állandó kiállítása, és ugyanott terveznek egy, a 17. századi Marosvásárhely céhes életét bemutató tárlatot is. Hogyha év végéig elkészül az erre szánt helyiség rendbehozása a Várban, megnyitják a Székely Színház emlékszobáját is. A múzeum több vándorkiállításnak is otthont ad majd, köztük A pestis című tárlatnak. Május 17-én az intézmény nagyobb szabású rendezvénnyel készül a Múzeumok éjszakájára, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg. Soós Zoltán igazgató elmondta, többek között szabadtéri koncert megszervezésére is készülnek a Kultúrpalota előtt. Körösvidéki Múzeum, Nagyvárad A nagyváradi múzeum január 3-ától ideiglenesen zárva tart: az intézmény a Királyi Hadapródiskola épületébe költözik, mivel eddigi székhelye, a római katolikus püspöki palota visszakerült az egyház tulajdonába. Az intézmény legkorábban év végén nyílhat meg újra. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy Az intézmény nemrég 4,5 millió eurós támogatást nyert a regionális operacionális programból – amint a pénz megérkezik, elkezdődhet a múzeum Kós Károly tervezte épületének és környezetének rehabilitációja. Molnár István Múzeum, Székelykeresztúr A múzeumban havonta egy képzőművészeti- vagy fotókiállítás megszervezésére készülnek, amelyek elsősorban erdélyi magyar, ezen belül is főként székelykeresztúri alkotók műveit mutatják majd be: többek között Kádár Dombi Péter szobrait, Kalló László festményeit és Czire Alpár fotóit láthatja majd a közönség. Nem hiányoznak majd a néprajzi kiállítások sem, többek között kecseti bundikákat, azaz cifra férfimellényeket láthatnak majd a Molnár István Múzeum látogatói. A kiállítások mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, valamint az erdélyi kiadók, újságok szerkesztőivel szervezett találkozások színesítik majd az intézmény programját. A színfalak mögött pedig mentő ásatások folynak a város területén, amelyek az őskor, népvándorláskor és középkor emlékeire koncentrálnak. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely A múzeum egyik legütősebb idei eseményének ígérkezik az a régészeti vándorkiállítás, amelyet a tervek szerint május és október között elsőként Székelyudvarhelyen mutatnak be. Róth András igazgató elmondta, a helyi régészek egy gót települést tártak fel a város környékén, ahonnan óriási anyag gyűjt össze, érdekes újdonságokkal. A Magyar Kultúra Napját a múzeum tulajdonában lévő művekből összeállított szobrászati kiállítással, a Föld Napját természetrajzi tárlattal ünnepli majd a múzeum. A tervek között szerepel egy képzőművészeti kiállítás megszervezése is a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola volt tanárainak munkáiból. Az év második felében pedig Kosztándi Jenő és Katalin kézdivásárhelyi képzőművészek gyűjteményes kiállítására készülnek. Az érdeklődők Székelyudvarhelyen is megtekinthetik majd A Székely Hadosztály emlékezete című vándorkiállítást. Ugyanakkor nem marad el az évtizedes múltú erdélyi magyar restaurátor-továbbképző konferencia sem, amely az előadások után hagyományosan tanulmányi kirándulással zárul. Őszre két iparművészeti kiállítást is terveznek, ahol nyomdászjelvényeket, illetve Székelyföld magán- és társulati pecsétjeit láthatja majd a közönség. Jelenleg pedig a Haáz Rezső Múzeum ad otthont A pestis című vándorkiállításnak, amelyet január 16-áig tekinthetnek meg az udvarhelyiek. Fülöp Noémi. Forrás: Transindex.ro 2010. április 24.Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaikRemekművek a 19. század magyar festészetéből Csíki Székely Múzeum 2010. május 1 – július 25. A 19. századi magyar festészet remekeit bemutató kiállításunk előzmény nélküli Erdélyben. Az elmúlt három év vendégkönyvi bejegyzései alapján úgy gondoljuk, hogy idei projektünk jelentős űrt pótol a romániai magyarság művelődéstörténetében, tovább erősíti a minőségi kultúrafogyasztást, a múzeumlátogatási szokást – olvasható Gyarmati Zsolt múzeumigazgató sajtótájékoztatójában. Tudatosan választottuk a klasszicizmus, a romantika, a realizmus, az impresszionizmus által meghatározott hosszú 19. század festészetét, ugyanis ekkor bontakozik ki a maga teljességében és válik az európai művészet szerves részévé nemzeti festészetünk. Hagyományosan jó szakmai kapcsolatunk okán a kiállítási anyag java részét a Magyar Nemzeti Galéria nagyszerű gyűjteményéből válogattuk: ötven műtárgy képezi tárlatunk törzsanyagát. A reprezentatív válogatást tovább gazdagítja a Budapesti Történeti Múzeumtól kölcsönzött tizenkét festmény. Törekedtünk arra, hogy a 19. század magyar festészetét meghatározó művészek reprezentatív alkotásaiból rendezzünk kiállítást. Műveiket kronológiai és tematikus egységekbe állítva, Székelyföldre hozzuk a magyar történelmi, táj- és portréfestészet remekműveit. Tizenkilenc neves festő hatvankét alkotását mutatjuk be, megcsodálható lesz többek közt Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Paál László, Mednyánszky László, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Benczúr Gyula művészete. A kiállítás rendezői: dr. Bakó Zsuzsa főosztályvezető, festészeti osztály (MNG), dr. Basics Beatrix főigazgató-helyettes, művészettörténész (BTM). A kiállításhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozások, illetve a már hagyományossá vált Erdély-szintű diákvetélkedők is lesznek. Népújság (Marosvásárhely) 2010. május 12.Remekművek a Csíki Székely MúzeumbanMegnyílt a Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik című tárlat, amelyet a Csíki Székely Múzeum szervezett, együttműködve a Magyar Nemzeti Galériával és a Budapesti Történeti Múzeummal. Pénteken a támogatók tekinthették meg a tárlatot, szombattól pedig minden érdeklődőt szeretettel várnak. A magyar nemzeti festészet a hosszú 19. században bontakozik ki a maga teljességében, és ekkor válik az európai művészet szerves részévé. Erről az időszakról, a romantika, a realizmus, az impresszionizmus által meghatározott 19. századi festészetről nyújt átfogó képet a kiállítás. A magyar portré-, táj- és történelmi festészet kiemelkedő egyéniségeinek emblematikus munkáit kronológiai sorrendben, tematikus blokkok keretében mutatják be. Olyan festőóriások alkotásai érkeztek Csíkszeredába, mint Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Paál László, Mednyánszky László, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Benczúr Gyula. A kiállítás megrendezésében nagy szerepet játszott a Csíki Székely Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) hagyományosan jó szakmai kapcsolata, hiszen a kiállítási anyag java részét, ötven műtárgyat a budapesti intézmény gyűjteményéből válogatták ki. A reprezentatív válogatást tovább gazdagítja a Budapesti Történeti Múzeumtól (BTM) kölcsönzött tizenkét festmény. Az európai színvonalú kiállítást Bakó Zsuzsa, az MNG festészeti osztályának vezetője, valamint Basics Beatrix, a BTM főigazgató-helyettese rendezte. Az ünnepélyes megnyitó házigazdája Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója volt, a látogatókat Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntötte. A szakmai bemutatást a kiállítás rendezői tartották, ugyannakkor az MNG részéről Csák Ferenc főigazgató és Szücs György főigazgató-helyettes, valamint a bukaresti magyar nagykövetség sajtó- és kulturális tanácsosa, dr. Balázs Ádám tisztelték meg jelenlétükkel az eseményt. A kiállítás július 25-ig látogatható. G. Dávid Bíborka, Csíki Székely Múzeum Népújság (Marosvásárhely) 2010. május 12.Búcsúra hangolvaAz első és második világháborúban a Gyimesi-szorost, és ezáltal Magyarország ezeréves határát védő katonák tiszteletére állítanak emlékhelyet Gyimesbükkön. Kontumác konzervált romjaira egy hatalmas gránittáblát helyeznek el, melyre mintegy 500 név kerül fel, a táblát pünkösd vasárnapján avatják fel nagyszámú magyarországi zarándok jelenlétében. Eközben a csíkszeredai városvezetés, a rendőrség, a mentőszolgálat és az egészségügyi intézmények teljes gőzzel készülnek a jövő heti csíksomlyói búcsúra, a helyi vendéglátó-ipari egységek pedig különleges ajánlatokkal várják a távolabbról érkező zarándokokat. A pünkösdi búcsúra készül Csíkszereda és környéke. A helyi önkormányzat mellett az egészségügyi intézmények, valamint a rendőrség is teljes gőzzel az eseményre koncentrál, a helyi vendéglátó-ipari egységek pedig különleges ajánlatokkal várják a távolabbról érkezőket. A Szentlélek eljövetelének ünnepe vallásos jellege mellett több százezer magyar találkozóhe-lyévé is vált az évek során. A külföldről érkező turistáknak sok esetben többnapos kirándulással egybekötve ajánlják a pünkösdi zarándoklatot, hogy a vallásos feltöltődés mellett az utazóknak lehetőségük legyen megismerni a Székelyföldet. Többletprogram a vendégeknek Ferencz Csaba, Csíkcsomortán panziótulajdonos polgármestere is több vendéget vár pünkösdkor. Elmondása szerint a turisták főként a helyi jellegzetességekre kíváncsiak. „Szeretik megkóstolni a hagyományos ízeket, a házi kenyeret vagy házi tejet, és ha már itt vannak, ajánlani szoktuk nekik a szekerezést, a rövid kirándulásokat a havasokban” – fogalmazott. Csíkszereda legnagyobb befogadóképességű szállodája, a Fenyő Hunguest Hotel is minden évben különleges ajánlattal várja a megyeközpontba látogatókat, különböző csillagtúrákat és hagyományőrző programokat kínálnak számukra, magyarázta Püsök Lóránd, a Fenyő eladási igazgatója. Kulturális programkínálat Hogy a városba érkező turisták minél szélesebb köre láthassa Munkácsy Mihály, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Paál László alkotásait, a Csíki Székely Múzeum – ahol a Remekművek a 19. századi magyar festészetből című kiállítás július 25-éig tekinthető meg – is hosszabbított nyitva tartással üzemel jövő hétvégén. „Minden évben igyekszünk a pünkösdi búcsú időszakára hangsúlyosan felkészülni, idén május 21. és 24. között, vagyis péntektől hétfőig hosszabbított nyitva tartással, reggel 9-től este 8 óráig várjuk a látogatókat” – tájékoztatott Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. A szombati búcsúra korábban érkezők ugyanakkor kikapcsolódásképpen ellátogathatnak a magyarországi Chameleon Big Band zenekar szórakoztató előadására is, pénteken, május 21-én, 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házába. Útlezárás és kereskedési tilalom A csíkszeredai városvezetés pünkösd alkalmával fokozottan figyel az autósforgalomra, ezért már a búcsút megelőző napon útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra lehet számítani. „Egyeztettünk a csíksomlyói ferences rend képviselőivel és lakossági fórumot is tartottunk, így mostanra már kialakult egy rendje ennek az eseménynek” – fogalmazott Antal Attila alpolgármester. A helyi rendőrséggel abban állapodtak meg, hogy péntek délután lezárják a búcsús misének helyet adó Hármashalom-oltárhoz, egyben Csíksomlyóra vezető Szék útját és a Nagymező utcát. Szombaton teljes útlezárásra kell számítani, a gépjárműveket – a parkolóhelyek korlátolt számát tekintve – a város bejáratainál kell hagyniuk az ideérkezőknek, hangsúlyozták a szervezők. Antal ugyanakkor elmondta, egyetlen közterületen sem engedélyeznek kereskedelmi tevékenységet. „A búcsús vásár lebonyolítását a csíksomlyóiakra bíztuk, így ha az eladók bekérezkednek az udvarokra, és kiváltják a szükséges engedélyeket, felállíthatják standjaikat” – hangsúlyozta az alpolgármester. Felkészültek a mentősök A biztonsági intézkedések keretében a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársai is minden egységet mozgósítanak május 22-én, a búcsú napján. „A pünkösdi búcsú a mi életünkben is nagy nap, és az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy jó csapataink vannak, helyt tudunk állni” – közölte Péter Szilárd, a Hargita megyei Mentőszolgálat igazgatója. Az egészségügyi intézmény vezetője elmondta, egy katasztrófa előfordulására is felkészült a mentőszolgálat, hiszen szükség esetén más városokból is mozgósítanak mentőegységeket. A Hargita Megyei Mentőszolgálat 7 orvos munkatársa dolgozik a búcsú napján, 15–18 esetkocsival, emellett minden évben pünkösdöt megelőzően szervezik a mentőügyi konferenciát, így az idelátogató orvosok tapasztalatait, tudását is felhasználhatják szükség esetén. „Kétféleképpen kérhetnek tőlünk segítséget a rászorulók: az egységes 112-es segélyhívószámot tárcsázva, illetve a felállított öt elsősegélynyújtó sátornál, akár a nyeregben, akár a borvízforrás melletti standnál, akár a templomkertben, vagy a járványkórház kertjében” – magyarázta a szakértő. Elmondása szerint a hegyimentők és a Vöröskereszt munkatársai is aktívan részt vesznek a búcsún. A búcsú napján 150 rendőr teljesít szolgálatot, és öt rendőr érkezik Magyarországról, akik szintén segítenek a rendfenntartásban, illetve a közbiztonság megteremtésében. Forró Gyöngyvér Krónika (Kolozsvár) 2010. november 20.Bánffy Miklós-emlékkiállításHalálának hatvanadik évfordulója alkalmából emlékkiállítással idézi fel a méltatlanul elfeledett művész- politikus, Bánffy Miklós munkásságát az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI). A vándortárlatot először Budapesten láthatja a közönség november 11. és január 22. között. A múzeum MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Szebeni Zsuzsa által rendezett tárlat elsődleges célja Bánffy Miklós színházhoz kötődő munkásságának bemutatása, néhány új kutatási eredmény ismertetése, összességében pedig az életmű komplexitásának érzékeltetése a szakma és a nagyközönség számára. A kiállítás az OSZMI Krisztina körúti épületének több termére tagolódik, külön teret szentelve a könyvillusztrátor Bánffynak, de láthatóak lesznek az 1921-es a genovai konferencián – ahol külügyminiszterként képviselte Magyarországot – készített karikatúrareprodukciói is. A bemutatott anyagban helyett kapott a Stróbl Alajos által készített Bánffy- bronzszobor és Glattner Gyula Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött festménye is. A tárlathoz számos könyv- és folyóirat- bemutató, valamint tudományos kerekasztal- beszélgetés és múzeumpedagógiai program kapcsolódik, majd a vándorkiállítás más településeken is látható lesz. Bánffy Miklós erdélyi grófi családban született 1873. december 30-án Kolozsváron; ősei vezető szerepet játszottak Erdély történetében. Diákkorában Székely Bertalantól tanult festészetet, majd jogi doktorátust szerzett. Részt vett az erdélyi szövetkezeti mozgalom szervezésében, 1899-ben a fiumei tengerészeti hatóság fogalmazója volt, ezt követően a földművelési minisztérium szaktudósítói hálózatának berlini csoportjában dolgozott. 1901 és 1906 között szabadelvű képviselő volt, 1906-tól Kolozsvár és Kolozs megye főispánja, 1910-től pártonkívüli programmal Kolozsvár országgyűlési képviselője. Az 1910-es években a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, támogatta Bartók Béla színpadi műveinek bemutatását. 1912-13- ban az Erdélyi Lapok főszerkesztője. 1918-ban felesküdött a Nemzeti Tanácsra, a Tanácsköztársaság idején visszavonult, majd Bécsbe utazott. 1921-22-ben Magyarország külügyminisztere volt. Visszatért Erdélybe, ahol a magyar szellemi élet egyik vezetője lett. Észak- Erdély visszacsatolása után felsőházi tag volt, és az Erdélyi Helikon című lap főszerkesztőjeként tevékenykedett. 1950. június 6-án hunyt el Budapesten. Bánffy Miklóst egyaránt érdekelte a festészet – illusztrálta például Tamási Áron műveit –, a zene, a színpadi rendezés és szépirodalom. Legnagyobb vállalkozása Erdélyi történet című nagyszabású regénytrilógiája (Megszámláltattál..., 1935; És híjjával találtattál, 1937; Darabokra szaggattatol, 1940), de Kisbán Miklós néven drámákat is írt. 2001 decemberében bejegyezték a Magyar Örökség Aranykönyvébe, 2007-ben Magyar Művészetért posztumusz díjjal tüntették ki, 2010 szeptemberében pedig a Magyar Állami Operaház választotta posztumusz örökös tagjává. Népújság (Marosvásárhely) 2012. január 3.Hősök, királyok, szentek a Magyar Nemzeti GalériábanA miniszterelnök nyitotta meg a Hősök, királyok, szentek – A magyar történelem képei és emlékei című kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában. Később az Operaházban gála- estet tartottak az alaptörvény hatályba lépésének alkalmából. A tárlat historikus tablókon, portrékon, ritkán látható történelmi dokumentumokon és tárgyakon keresztül idézi fel a magyar államiság ezer évét. Orbán Viktor beszédében kiemelte: Európa soha nem látott kihívásokkal néz szembe, amelyek „erő- és jellempróbát” is jelentenek. Úgy fogalmazott: „Civilizációnk, legalábbis annak európai fele lemondani látszik a korábbi felemelkedésünk és gazdasági sikereink mögötti legfőbb hajtóerőről: az élet spirituális mélységeiről, a házasság, az utódok nyújtotta boldogságról és a nemzeti kultúránk szellemi energiájáról.” A kormányfő a vasárnap hatályba lépett alaptörvény előtt tisztelgő, a kommunizmus előtti időszakot feldolgozó tárlatot grandiózusnak és bensőségesnek nevezte. Azt mondta: a „kétharmados parlamenti forradalom” vezetett az alaptörvényhez, amellyel „gránitszilárdságú alapot” teremtettek. Orbán Viktor beszédében kitért arra is, hogy a magyarságot ezeréves történelme során két alapelv vezérelte, segítette: a kereszténység és az állami szuverenitás eszménye. „Ezek az eszmények olyan erősnek bizonyultak, hogy tíz évszázad sem tudta kikezdeni” – jelentette ki. Mint mondta, a tárlat megemlékezik azokról a történelmi nagyságokról, akik életüket, erejüket és tehetségüket áldozták a nemzetért, a kereszténységért és a függetlenségért. A miniszterelnök szerint az alaptörvény életbelépése az „újjáalapítás pillanata” is egyben, „megújítja azt a közösséget, amit magyar nemzetnek hívunk”. Hozzátette: „Ma az a remény tölti el szívünket, hogy a XXI. századi magyar nemzet az őt megillető helyre kerül.” Katona Tamás történész beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország történelme során mindig alkotmányos ország volt. Az alaptörvény jelentőségét méltatva kiemelte: az ország ezzel visszafoglalta saját történelmét. Mint a megnyitót megelőző tárlatvezetésen Bellák Gábor és Bakó Zsuzsanna kurátorok elmondták, a Schmitt Pál köztársasági elnök fővédnökségével létrejött kiállítás a kultúrtörténet szemszögéből, festményeken, szobrokon, kódexeken vagy kéziratokon keresztül, történeti kísérőszövegekkel mutatja be a magyar nép elmúlt évszázadait. A 84 műtárgyból és 27 dokumentumból álló anyagban többnyire neves művészek (mások mellett Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Madarász Viktor, Barabás Miklós vagy Fadrusz János) ismert alkotásai kaptak helyet, amelyeket azonban ilyen formában és összefüggésben eddig nem láthatott a közönség. A művészettörténészek kiemelték Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét: a 13,55 x 4,58 méteres vászon eddig soha nem hagyta el a Parlamentet. A műtárgyak mellett a magyar államiság szempontjából nagy jelentőségű dokumentumok is szerepelnek a kiállításban, többi között a Szent István törvényeinek legrégebbről fennmaradt lejegyzéseit őrző Admonti-kódex, Werbőczy Tripartituma, Sylvester János Biblia-fordítása, a Habsburg-ház nőági örökösödését lehetővé tevő Pragmatica Sanctio, az 1848-as Áprilisi törvények, a Kiegyezési törvények eredeti, a király által aláírt kézirata vagy az 1949-es alkotmány Rákosi által szignált példánya. Az új alaptörvényhez kapcsolódó ünnepségsorozat része volt a Hazánk múltja, jelene és jövője című gyermekrajz pályázat is. Mint Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott az MTI-nek korábban elmondta, a pályázat harminc nyertes alkotása az alaptörvény díszkiadásához elkészült tizenöt újhistorikus festménnyel együtt a Hősök, királyok, szentek című kiállítás kísérőtárlataként lesz megtekinthető a Magyar Nemzeti Galériában. Kerényi Imre a megnyitó előtt mutatta be az alaptörvény díszkiadását, melyet a tárlat közönsége is fellapozhat. A Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Országos Levéltár együttműködésében megvalósuló kiállítás 2012. augusztus 26-ig látogatható. Schmitt: erőt ad az új alaptörvény A köztársasági elnök szerint az új alaptörvény az a „jó föld, amelyre szükségünk volt, amelyből a lelki, szellemi és gazdasági megújulásunk sarjadhat”. Schmitt Pál úgy véli: mostantól az új alaptörvény ad különleges tartást és szilárdító erőt, amikor szinte naponta kell megújulni, új utakra lépni, illetve erős viharban helytállni. A vasárnap hatályba lépett alkotmány tiszteletére a Magyar Állami Operaházban hétfőn rendezett gálaesten az államfő hangsúlyozta: több mint két évtizede voltunk adósak az alkotmányos megújulással, „ezzel illett volna kezdeni egykor, az átmenet idején, ahogy barátaink is tették a vasfüggöny lebontása után”. Kiemelte: az alaptörvény attól különleges, hogy a „lelkülete mindig ott volt a magyarok gondolkodásmódjában, hagyományaiban, világlátásában, és ezeréves értékrendünkre épülve jelöli ki számunkra a követendő utat”. „Őszintén remélem, hogy ma velünk örülnek honfitársaink, magyarok szerte a világban, ők is ünneplik az új alaptörvényt, amely nemzeti összetartozásunknak is becses okmánya” – mondta az államfő, megemlítve ugyanakkor, hogy a haza fontos részei azok is, akik „ezt a közösséget tagadják, és az összefogás, az összetartozás ellen tiltakoznak”. Schmitt: az alaptörvény a nemzeti és az európai értékekre építve született Szólt arról is, sokak munkája kellett ahhoz, hogy az alaptörvény jogrendünk alapköve lehessen, korszerű, európai alakot ölthessen. Az eddigi, átmenetinek elfogadott, 1949-es dátummal ellátott alkotmányt immár olyan alaptörvény váltotta fel, amely széleskörű konzultáció eredményeként, a nemzeti és az európai értékekre építve született, amely rögzíti az ország polgárainak – tartozzanak bármely nemzetiséghez -, az egyéni és a közösségi jogait – fejtette ki a köztársasági elnök. Hangsúlyozta: az új törvény az Európai Unió alapjogi chartája szellemében meghatározza az alapvető szabadságjogokat, és megerősíti a jogállamiság és a demokrácia értékeit és intézményeit. Emlékeztetett továbbá, hogy az alaptörvény a legfőbb közös értékeknek a családot, a rendet, az otthont, a munkát és az egészséget jelöli meg. Schmitt Pál beszédét az alaptörvény utolsó sorával – „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” – zárta. A gálaesten ott volt Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Giró-Szász András kormányszóvivő, Deutsch Tamás és Hankiss Ágnes néppárti európai parlamenti képviselő. Részt vettek az ünnepségen a diplomáciai testület tagjai és meghívást kapott húsz kolontári lakos is a 2010 októberében vörösiszap-katasztrófa által sújtott Veszprém megyei településről. hirado.hu Erdély.ma 2012. augusztus 4.Egy sokoldalú, reneszánsz művész (Bánffy Miklós életmű-kiállítása a múzeumban)Kísérletező kedv Néhány napja leplezték le Bánffy Miklós Csaba királyfit ábrázoló monumentális, gyönyörű ólomüvegfestményét, melynek terve 1933-ban készült el, az üvegképet Makkai András kolozsvári üvegművész készítette. A vitrálium mutatja Bánffy fáradhatatlan kísérletező kedvét, hiszen állandóan új és új területeket hódított meg. Írt, rajzolt, politizált és jelmezeket tervezett, érdekelte a lótenyésztés, nagy műértő és műgyűjtő is volt, sajnos, bonchidai kastélyát a visszavonuló német csapatok 1944 októberében felgyújtották, és pótolhatatlan értékek vesztek oda. (Feltételezések szerint bosszúból, Bánffy németellenes diplomáciai ügyködései miatt; 1944 őszén Bukarestben járt, Maniuval tárgyalt a kiugrásról, meg akarta előzni, hogy Erdély hadszíntérré válva elpusztuljon, s a háborúból való kiugrásra akarta rábeszélni Horthyt is. Nem járt sikerrel. A többit tudjuk. Tudjuk?) A Csaba királyfi felavatását a múzeum dicséretes módon egy nagy Bánffy életmű-kiállítással is összekötötte. A magyar Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a sokoldalú és sok mindennel foglalkozó Bánffy életművének bemutatására vállalkozik. Hatalmas díszes kivitelezésű pannókon látható Bánffy családfája, a méltán erdélyi Versaille-nak nevezett bonchidai kastély. Láthatjuk Fr. Gall festményét a kolozsvári Bánffy-palotáról, majd Bánffy nagy érdeklődési színterei következnek, mindenekelőtt a színház és az opera. Jelmez- és díszlettervei, aztán a grafikus és könyvillusztrátor művei, de külön pannón mutatják be felesége, Váradi Aranka színésznő pályáját is, s egy másikon élete nagy szerelmének életét. Az Erdélyi történet című trilógia felejthetetlen nőalakját, Adriennt báró Bornemisszáné Szilvássy Karola ihlette, akihez Bánffy haláláig ragaszkodott, s aki a korabeli Erdély egyik botrányos arisztokrata nőalakja volt örökös mágnáspukkasztó hecceivel. Megkapó képet rajzol róla Marosi Ildikó a Bánffy Miklós estéje című könyvben, amely az író és lánya, Katalin levelezését s felesége, Váradi Aranka naplóját tartalmazza. Az Erdélyi történet keletkezéséről is külön pannó számol be, a Lovakról című értekezésről s Bánffy lótenyésztői tehetségéről is, aztán a politikus következik. Igazi író A leggazdagabb és egyik legősibb erdélyi család sarja. Egy emlékezetes anekdota szerint a nagy levéltáros, Kelemen Lajos így búcsúzott tőle a negyvenes évek végén a kolozsvári állomáson, amikor kényszerűen, már betegen Budapestre távozott meghalni, „üdvözlöm önt, gróf úr, abból az alkalomból, hogy 700 év után elhagyja Erdély földjét.” Bánffy, már fiatalon, a családi hagyományokat követve úgyszólván besétál a magyar parlamentbe, diplomata, majd Kolozsvár főispánja lesz, de hamarosan megunja az örökös magyar jogi vitákat, s kilép a politikából. Főispánsága és képviselősége alatt szerzett döbbenetes élményei egy részét a román és magyar parasztság nyomasztó életkörülményeiről, az Albina áldásos tevékenységéről vagy a magyar parlament eszelős vitáiról és szelleméről szarkasztikusan írja meg, évtizedek múlva, az Erdélyi történetben, hiszen már fiatalon a politika mellett gazdasági tanulmányokat is folytat, és írni is kezd. Első drámáját, a Naplegendát Ady Endre üdvözli lelkesen. Ekkor még Kisbán Miklós néven ír, de vájt fülű beavatottak sejtik, ki rejtőzik a név mögött, az egyik legősibb és leggazdagabb magyar arisztokrata család sarja, s ez Bánffy művészi pályáján állandó hátrányt jelent. Úgy érzi, dilettánsnak tartják, főúri műkedvelőnek, s ez idegesíti, és állandóan bizonyítani akar. És bizonyít is, hiszen van néhány kiváló elbeszélése (Farkasok, Havasi történet, A császár titka). Egészen Emlékeimből című emlékirata megjelenéséig, a harmincas évek elejéig műveit, elbeszéléseit, drámáit, Reggeltől estig című első regényét Kisbán Miklós néven jegyzi, s csak a koronázási ünnepségeket megörökítő emlékezéseit szignálja Bánffy Miklósként. A tízes évek elején nevezik ki az operaház intendánsának, s fordul érdeklődése a díszlet- és jelmeztervezés felé. 1916-ban régi ismerőse, barátja Kós Károly közreműködésével ő rendezi Károly király koronázási ünnepségeit – erről is külön pannó számol be –, s nagy botrányt kelt, hiszen az „aranysarkantyús vitézek”, az arisztokrácia krémje mellett felvonultatja a templomban a frontot megjárt, csonka-bonka, mankós hadirokkantakat is. Minderről izgalmasan számol be már említett, Emlékeimből című első emlékiratában, amelyet a műveit sorozatban megjelentető kolozsvári Polis Kiadó kétszer is megjelentetett a Huszonöt év című, negyvenötben elkezdett, de sajnos félbemaradt emlékiratával s más memoártöredékeivel együtt. Aki ezt így meg tudta írni, ti. a koronázási ünnepséget s a háborús évek dermesztő hangulatát, igazi író. Mint ahogy Bánffy az is, csak ezt kevesen és későre ismerik el. Ekkor már, a háború alatt az operaház intendánsa, érdekelni kezdi a jelmez- és díszlettervezés. Kiállítva gyönyörűen és kifejezően megrajzolt figurái A fából faragott királyfiból (könyvillusztrátori pályáját is Balázs Béla Fából faragott királyfi című könyvének illusztrálásával kezdi) s más, általa tervezett jelmez- és díszlettervek rajzai is láthatóak (Richard Strauss: Salomé, Weber: Oberon, Mozart: Varázsfuvola, Bartók: A kékszakállú herceg vára). Az ő irányítása alatt és kezdeményezésére mutatja be a különben őskonzervatív és Bartóktól idegenkedő budapesti operaház A fából faragott királyfit és A kékszakállú herceg várát. A jelmez- és díszlettervezésben végre megérdemelt babérokat arat, sikere van, elismerik. Később még Szegeden, 1934-ben és 1935-ben nagy sikerrel megrendezi Az ember tragédiáját, ezt is mintaszerűen dokumentálják. Ha valakit bővebben is érdekel, fellapozhatja Marosi Ildikó Kis Bánffy könyvét (Pallas Akadémia, 1997), ahol bőven idéz a korabeli sajtóvisszhangokból. Külön érdekesség, hogy 1934-ben Bánffy Octavian Gogát is meghívja a bemutatóra, s a tragédia román fordításával évek óta foglalkozó költőt elbűvöli az előadás, dönt szövege véglegesítése és kiadása mellett. Ezzel le is zárul Bánffy színházi működése, noha érdemes megemlíteni, hogy a negyvenes évek elején díszlet- és jelmezterveket készít A nagyúr című Attila-drámája kolozsvári előadásához. Jelmeztervei, számtalan rajza maradt fenn s tekinthető meg a kiállításon. „A legfrissebb szakirodalom – írja Murádin Jenő Bánffy Miklós, a rajzoló és illusztrátor című tanulmányában – Bánffynak éppen a szcenikai működését tekinti a leginkább maradandónak, a dilettantizmus árnyékától is távol esőnek. Lehet, hogy a szakma némi elfogultsága rejlik az ítéletben, de bizonyos, hogy a színpadi látványtervező művészetben – melyhez komoly grafikai felkészültség is szükségeltetett – máig tartóan megbecsült nevet vívott ki magának.” (Bánffy mestere a képzőművészetben Székely Bertalan volt, róla szóló esszéje Az erdélyi csillagok című antológiában jelent meg.) A politikus A háború után újra visszatér a politikába, és régi ismerőse, az ugyancsak erdélyi Bethlen István kormányában külügyminiszter lesz. Sokat tesz Sopron visszacsatolásáért, életének ezt a szakaszát már említett, Huszonöt év című, terjedelmes, de félbemaradt emlékiratában írja meg, betegen, szegényen, kisemmizetten. Mindenét elveszik, nyomorog, s végre az lesz, ami mindig is akart lenni: író, kézirataival szerkesztői előszobákban várakozik. Régi ellenfele, Gaál Gábor (az általa irányított Korunk s a Bánffy vezérelte Helikon közt ádáz csata dúlt a harmincas években) közli anekdotáit az Utunkban. Olvashatóak elbeszéléskötetben. De ez már Bánffy megidézett estéje. Térjünk vissza a diplomáciához, magyar külügyérként vesz részt 1922-ben a génuai konferencián, és karikatúrákat készít a jelem levő politikusokról. Ezt politikából való távozása után Ben Myll álnéven háromszáz példányban, élénk európai érdeklődést keltve egy albumban egy lipcsei kiadó meg is jelenteti. Ezeket a remekbe szabott karikatúrákat is láthatjuk, a rajzoló Bánffy művének csúcsa ez, keserű gúnyrajz-sorozat egy tébolyodott korról. (A Polis Kiadó 2006-ban Dávid Gyula tanulmányával és Bánffy emlékezéseivel együtt újra kiadta.) A kiállítás szervezői a karikatúrák mellé a politikusok fényképeit is prezentálják, láthatjuk, milyen pokoli érzékkel ragadja meg Bánffy az arcok és személyiségek lényegét. Néhány vonással pompásan torzítva, de kifejezően is. A politikából távozva 1926-ban hazatér. Visszakapja birtokai egy részét, a bonchidai kastélyban rendezkedik be, s Kolozsváron. Ekkor az illusztráció és az írás érdekli. Sorra illusztrálja Reményik, Áprily, Tamási, Berde Mária könyveit, van a tragikum iránt is érzéke, kétségtelen, ez Áprily Idahegyi pásztorok című drámájához készített illusztrációiból is látszik (majdnem mindenik látható a kiállításon), de az igaziak gúnyrajzai, Tamási Ábeljéhez és főként saját Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja című könyvéhez (2005-ben a Polis életműsorozatában újra kiadta). Bánffy egyik legjobb könyve ez, álmemoár, apokrif, egy letűnt kor stíljében rajzol kíméletlen kór- és korképet a húszas évek erdélyi torzsalkodásairól. Ezután, leszámítva szegedi vendégrendezéseit, idejét, energiáit élete fő művének, az Erdélyi történet című trilógiának szenteli (Megszámláltattál, És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol). Ez az első háború előtt játszódó történet az erdélyi és a magyar arisztokrácia haláltánca. Évtizedekig agyonhallgatták, aztán a magyar irodalom nagy búvárlója, Nemeskürty István a nyolcvanas években „felfedezte”, újra kiadták, az életműsorozatban megjelentette a Polis is. Nagy tanulmányokat írt róla többek között Huszár Sándor, Kolozsvári Grandpierre Emil, Fábián Ernő, Bajor Andor, Szegedi Maszák Mihály, és első megjelenése után hatvanegynéhány évvel kiadták angolul és spanyolul is, megkezdte világhódító útját. Az Élet és Irodalom 2009. november 20-án tallóz a Megszámláltattál első spanyol kritikáiból. Zárjuk egy idézettel írásunkat, hiszen kiderül belőle, hogy bizonyos dolgokat a távoli spanyolok jobban látnak, mint egyes elfogult kor- és kartársaink. „Ha csak a budapesti felső tízezer életéről szólna a mű – írja Robert Saladrigas –, aligha keltene nagyobb érdeklődést. A regény valódi ereje a magyar történelmi-politikai helyzet ábrázolásában rejlik, meg a kisebbségi kérdés felvetésében, a magyar nacionalisták és az osztrák monarchia viszonyának rendkívül problematikus időszakában (1904–1914). És épp ilyen fontos a legelső oldaltól kezdve a lenyűgöző erdélyi táj jelenléte, melynek leírása annyira erőteljes és sokszínű, hogy az olvasóra szinte fizikai vonzerőt gyakorol. Két pillérre építi Bánffy nagyra törő művét: egyik maga a történet, a másik az elveszett haza identitásának visszakövetelése.” *Írtuk már, a Polis sorozatban adja ki Bánffy műveit, néha a Balassi Kiadóval közösen, megjelentek az elbeszélések, az emlékiratok, a drámák, a trilógia, a kisregények (Reggeltől estig, A bűvös éjszaka, Milolu), a Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja, a karikatúra-album, Bánffy levelezése lányával, lánya emlékezései (Ének az életről). Hátravan még tanulmányainak gyűjteménye, 1944-ben pedig Tarló címmel rendezett kiadásra egy tanulmánykötetet, de a háború elsodorta. Jó lenne ezt is kiadni végre... Megjelent az első monográfia is életművéről (Takács Péter: Bánffy Miklós világa, 2006). A Nap Kiadó népszerű, Emlékezet-sorozatának egyik utolsó köteteként, 2008-ban jelent meg A nagyúr című, Sas Péter szerkesztette válogatás vallomásaiból, leveleiből s főként a Róla szóló írásokból, s amint írtuk, trilógiája angol és spanyol nyelvterületen is sikert aratott. S most itt ez a kiállítás, megtudhatjuk, ki is volt valójában Bánffy Miklós. Szánjunk időt megtekintésére. Megéri. Kiegészítés: megjelent: Emlékezések. Irodalmi és művészeti írások / Bánffy Miklós - Kolozsvár: Polis Könyvkiadó, 2012 Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. szeptember 21.Vida Árpád síremlékeJelenleg csak egy kis bádogtábla jelzi a fiatalon elhunyt nagy tehetségű marosvásárhelyi festőművész végső nyughelyét. Rajta a név, Vida Árpád és születése, halála éve: 1884–1915. De közelében, az egymásra boruló bokrok alatt már két hatalmas hargitai terméskő sejteti, rövidesen más lesz itt minden. Közelebbről szemlélve, az egyik fekvő bazaltba vésve Erdély hagyományos jelképei is feltűnnek, a címer, meg a nap és a hold, rovásírás is természetesen. Lábra állítva, méltó síremlék részeként mindez majd jól láthatóan kidomborodik a kövön, és akkor már a Hunyadi László szobrászművész alkotta bronzplakett, a festő sziklába ágyazott portréja, vele a Kiss Levente szobrászművész tervezte, szintén oda illő bronz felirat is megszólítja, megállítja az arra járókat. Immár valóban lesz hova főhajtásra, kegyeletüket leróni menniük mindazoknak, akik tisztelegni szeretnének Marosvásárhely egyik keveset élt, de néhány esztendő alatt is jelentős életművet létrehozott fia emléke előtt. A megújulás pillanatára váró síremlék Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben – korábbi nevén a kerepesi temetőben – az 1848–49-es szabadságharcosok sírjainak szomszédságában, Kossuth Lajos monumentális mauzóleumától nem messze található. Az avatásra szóló meghívó szerint a sírszentelő ünnepségre 2012. október 5-én 14 órakor kerül sor. Remélhetőleg lesznek olyan vásárhelyiek, illetve Budapestre elszármazottak, akik részt tudnak majd venni a fővárosi eseményen. Nem kis erőfeszítés, hogy a síremlék megvalósulhat. Az egyik kezdeményező, az egész akció mozgatója, Soós Árpád, akinek sikerült több, főként székelyudvarhelyi támogatót, művészetkedvelőt is az ügy mellé állítania, elmondta, hogy Bordi András festőművész régi vágya volt ilyen emlékművel is megtisztelni szomorú sorsú elődjét. Ezt az óhajt igyekezett ő évtizedek teltével valóra váltani. Vida Árpád 1884. április 4-én született Marosvásárhelyen. Rendkívüli tehetségét Gulyás Károly, a református kollégium nagy tekintélyű rajztanára hamar felismerte, és kellő szakértelemmel pallérozta is. Ő irányította művészi pályára, és szerzett számára jeles pártfogókat, mindenekelőtt dr. Bernády György polgármester és a műgyűjtő Illyés Sándor személyében, akiknek a támogatásával felkerülhetett a fővárosba, Budapestre. Székely Bertalan közbenjárásával bekerült a képzőművészeti főiskolára, képeire hamar felfigyeltek. 1908-ban önarcképét megvásárolta a Szépművészeti Múzeum, 1910-ben díjazták a Műcsarnok plakátpályázatán. Drezdai (1909), velencei (1910), római (1911) nemzetközi tárlatokon szerepelnek festményei. 1911-ben elnyerte az Eszterházy-díjat, ezerkoronás ösztöndíjnak is örülhetett, ami lehetővé tette, hogy álmai városában, Párizsban folytasson tanulmányokat. Rengeteget dolgozott, Budapesten a Kun utcában volt műterme. Ott sokan felkeresték. Itthonról is számos képre kapott felkérést. Egészsége azonban megromlott, Lázár Béla megfogalmazása (Művészet, 1915) szerint „mint az erdélyi talentumok, csupa lelkesség, tűz, komoly célokat kereső nagyratörés volt… Sorsa meg, – a Magyar fa sorsa, Murger ifjú bohémjeinek a végével, – a tüdővésszel.” Rövid élete utolsó szakaszát visszavonultan kellett töltenie. Mecénása, Illyés Sándor lehetővé tette, hogy Davosban, Abbáziában kezeljék, majd a gyulai, a budakeszi szanatóriumban. Sajnos menthetetlen volt. 1915. február 23-án temették a budakeszi sírkertbe. Budapest székesfőváros a kerepesi úti temetőben adományozott díszsírhelyet számára, hamvait oda helyezték át 1917. október 10-én. 95 év telt el azóta. Közben a történelem viharai valamiképpen a festő sírját is elfedték, elfeledtették. Hogy akadtak olyanok, akik ismét rátaláltak, és nemes hozzáállással most lehetővé teszik a síremlék avatását, az a sors egyfajta igazságszolgáltatásának is tekinthető. Jó lenne egy emlékkiadvánnyal, kismonográfiával is tetézni a vásárhelyi szempontból is jelentős eseményt. Remélhetőleg a közeljövőben ez is összejöhet. Fényképfelvételeink a szeptemberi forró ragyogásban készültek a Nemzeti Sírkertben. Igyekszünk majd a már álló síremlékről is fotókkal beszámolni olvasóinknak. NAGY MIKLÓS KUND, Népújság (Marosvásárhely) 2013. március 5.Thorma-levelek nyomábanSzép könyv, méltó Thormához – mondatja első rápillantásra a kiadvány külleme az olvasóval. Hogy aztán fokról fokra egyre inkább hatalmába kerítse az a sajátos hangulat, amelyet ez a nagy formátumú, képanyaggal gazdagon illusztrált kötet a maga egyes szám első személyes intimitásával áraszt. Hiszen leveleket tartalmaz: Thorma Jánosnak, a nagybányai festőtelep és szabadiskola vezetőjének, javarészt sorstársához, barátjához, a Budapestre távozott Réti Istvánhoz, valamint ismerőseihez írott, közvetlen hangvételű, őszinte megállapításait, emberi, művészi kitárulkozásait. Ezeket az írásokat gyűjtötte egybe Sümegi György, egészítette ki esetenként a válaszlevelekkel, valamint a kortársak, tanítványok megnyilatkozásaival, és tárja kronológiai sorrendben az olvasó elé. Aki ilyenformán a levélíró szubjektumán keresztül ugyan, de bepillantást nyer egy történelmi-társadalmi átalakulásokkal, világégéssel és határmódosítással tarkított korszak művészeti forrongásaiba. Abba a sajátos légkörbe, amely a nagybányai művésztelepet létrehozta és belengte. A nagyvárosi művészeti központból, Münchenből jött Hollósy mesterrel, majd Thormával az élen Nagybánya mágnesként vonzotta a kor újító szellemű művészeit. De amint azt a Sümegi által idézett Börtsök Samu 1926-ban megállapította: „Egyedül Thorma tartott ki híven Nagybányán, és mestertársai távozása után is a legideálisabb önzetlenséggel fenntartotta a festőiskolát.” „Thorma munkássága a nagy történeti kompozícióktól a nagybányai táj lírai, vallomásos megörökítéséig terjed. Másik életműve, a művészetszervezőé, Nagybánya (szabadiskola, kolónia, a Nagybányai Festők Társasága) vezetőjéé: mindkét hazában, Magyarországon és Erdélyben a képzőművészeti kultúra terjesztéséért, fejlesztéséért és a fiatal képzőművészekért (magyar, román és más nemzetiségűekért is) vállalt szolgálata. (…) A levelezése tükrében ennek a közösséget szolgáló festőnek, vezető Mesternek járhatunk a nyomában” – összegzi a 368 oldalas kötet főszereplőjének, Thorma Jánosnak a munkásságát Sümegi, aki könyvében külön tanulmányban is méltatja az alföldi Kiskunhalas szülöttének, a Münchent és Párizst is megjárt Székely Bertalan-tanítványnak, a leghűségesebb nagybányainak az életművét. A „magyar Barbizonnak” a szerepét mára már senki sem vitatja, aminthogy vezetőjének, Thorma Jánosnak a tehetsége sem képezheti vita tárgyát. De száz egynéhány évvel ezelőtt mindez korántsem számított evidenciának. 1892-ben dr. Nyári Sándor a Pesti Naplóban imigyen ír: „Thorma János A szenvedők czímű temető képe igazán szánandó objectum a kiállításban. Rajz, festék, kompozitió kritikán aluli, nincsen a képen a tehetségnek legkisebb nyoma sem. (…) A sujet maga is kellemetlen, az ilyen sujet szép megoldásához tehetség kell, a próbálkozás visszataszítóvá tette”. Két évvel később, 1894-ben ugyanezt a festményt, Thorma első nagy képét, a Párizsi Szalon Mention honorable elismeréssel illette. A magyar főváros később sem mutatkozott túlontúl befogadónak. „A közönség legnagyobb részt kinevet bennünket” – panaszkodik Rétinek egy 1897-ben írott levelében Thorma, megjegyezve, hogy a látogatók csupán egyetlen, giccsbe hajló képet „bámulnak” különleges élvezettel. A levelek egymásutánja felvillantja a művek keletkezése és fogadtatása körüli hangulatot, a művészek megélhetési gondjait, szólnak a napi betevőért tett kényszerengedményekről, amelyeket gyakorta efféle indulatosan sarkított kifakadások fűszereznek: „a műkereskedők mindig rablók voltak, egyik sem vesz tisztességes művészetet, csak giccset”. A Thorma-levelek hangvételéből, stílusából írójuk karizmatikus egyéniségére, szakmai igényességére, hivatástudatára, vezetői képességére, becsvágyára, impulzív, lobbanékony természetére, érzékenységére, egyszóval sajátos lelkialkatára is következtetni lehet. „Thorma volt az első a nagybányaiak közül, akinek nevét múzeum őrzi” – állapítja meg Sümegi. A kiskunhalasi Thorma János Múzeum pedig, a kutatómunka támogatásával és kiállítások rendezésével, tevékeny részt vállal névadója emlékének megőrzésében, tevékenysége népszerűsítésében. A fekete-fehér fotókat és dokumentumokat, valamint színes reprodukciókat tartalmazó, igényes kötet is a Thorma János Múzeum Könyvei sorozat 37. kiadványaként látott napvilágot. Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig – Thorma János levelezéséből, Thorma János Múzeum, Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2012. Szabadság (Kolozsvár), 2013. július 24.Thorma János és pályatársai, tanítványaiVannak értékeink, melyek sokszor évekig, lappanganak annak következtében, hogy nem vagyunk tisztában azok valódi jellegével. Erdély, Kolozsvár sajátos összetettségében kitermelte azokat az értékeket, melyek világviszonylatban is elismerést vívtak ki. Ezt bizonyítja az a kiállítás, melyet a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, jelentős segítséget kapva, névadója halálának 75. évfordulója tiszteletére, két esztendeje három országhatárt átívelő vándorkiállításként szervezett. A kiállítási anyag, mely közel 150 jelentős művet tartalmaz, köszönhetően a szervezőknek, Kolozsváron, két helyen, a Művészeti Múzeumban és a Quadro Galériában a nagyközönség számára megtekinthetővé, válik. A szervezők: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a kolozsvári Művészeti Múzeum, a Quadro Galéria, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, a bajai Türr István Múzeum. A sajtótájékoztatón Magdó János főkonzul elmondta, ez a Thorma János kiállítás nem ugyan az, melyet többek között Kiskunhalas, Budapest, München, Stuttgárt, Malmö közönsége láthatott, hanem ez egy bővített kiállítás. Vannak abból is festmények. Ennek a kiállításnak címe „Thorma János és pályatársai, tanítványai”. Az anyag gazdagságának köszönhetően, úgy gondolták a szervezők, két helyen fogják bemutatni. A kiállítás finanszírozására a Magyar Külügyminisztérium 4 millió forintot adott, melyhez a Kolozsvári Főkonzulátus még körülbelül egy millió forintot fog adni. Thorma János a festészetet, 1887-ben, Budapesten Székely Bertalan növendékeként sajátítja el, majd 1888-ban a müncheni Hollós-iskolában, 1889-től pedig a Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián tökéletesítette. Szakál Aurél, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója, az ötlet gazdája, elmondta, Thorma János Kiskunhalason született. A család, amikor Thorma János 12 éves volt, átköltözött Nagybányára. A művész ott élte le életét, és ott is temették el. Thorma János a nagybányai művésztelep, egyik alapító tagja volt, s számtalan művész mestere. A magyar művészeti pedagógia egyik fő alakja. Gazdag életművében az impresszionista és posztimpresszionista tájképek mellett, kompozíciók, portrék és aktok foglalnak helyet. Számára központi fontosságú maradt a történelmi festészet is; nagyméretű vásznain az 1848-as forradalom főtémáit ragadta meg (Aradi vértanúk; Talpra magyar! Március 15). Kovács Zita, a bajai Türr István Múzeum igazgatója, kifejtette, szervesen kapcsolódnak egymáshoz ezek a képek. Kiemelve azokat a művészi megnyilvánulásokat, melyek jellemzőek voltak a nagybányai festőiskolára, bemutatta a különböző művészeti stílusokat. A Türr István Múzeum értékes darabjainak bizonyos része a nagybányai művésztelepen jött létre, ahonnan az ország minden részébe elkerültek, mert az alkotásokat szívesen vásárolták. Thorma tanítványok munkái kelendőek voltak, ami a művészi értéküket jelzi. A mostani kiállítás nem csak a szakembereket, hanem a ma közönségét is, üzenetével, érdekelni fogja. Kérdésem: az itt kiállított képek közül, melyiket lehetett a legnehezebben a kiállításra megkapni? Kovács Zita válaszából kiderült, nehéz volt azokat a képeket megkapni, amelyek korábban, másfél éve vándorolnak Európában. A tulajdonosok nehezen váltak meg tőlük. Volt olyan, melyet nem is sikerült megkapni. „A közgyűjteményekkel volt még nehéz dolgunk Magyarországon. Volt, ahol nem jártunk sikerrel. Amiket megkaptunk, azok főművek, melyeket Thorma pályatársaitól és tanítványoktól kölcsönöztünk. Ezek valamennyi magyarországi közgyűjtemény állandó kiállításában szerepelnek. Nagy elégtétel az, hogy sikerült az itt kiállított képeket megkapnunk. Ebben nagy szerepet játszott a Kolozsvári magyar főkonzul meggyőző személyisége is”. Călin Stegerean, a Művészeti Múzeum igazgatója, elmondta, az intézmény élénk kapcsolatot tart a hasonló intézményekkel, elsősorban romániai múzeumokkal, amelyekkel közös kiállításokat szerveznek. Ehhez a kiállításhoz hozzájárultak a nagyváradi, nagybányai, marosvásárhelyi múzeumok is. Nem beszélve azokról a civil személyekről, akiknek a tulajdonába vannak művészi értékek. A művészet kedvelésében elmosódnak az etnikai különbözősek, és az értékek válnak dominánssá. A tárlatot háromnyelvű reprezentatív katalógus dokumentálja, Călin Stegerean előszavával. Kovács Zita, Murádin Jenő és Székely Sebestyén György tanulmányai három nyelven (magyar, román és angol) olvashatók. A tanulmányok Thorma János művészetének újfajta megközelítésére törekednek. Thorma és pályatársai, tanítványai alkotásainak bemutatását szolgálják, illetve ismertetik a nagybányai művészetet, az erdélyi művészet egészéhez viszonyítva. A katalógusban közreadott 131 színes reprodukció jól érzékelteti azt a művészi világot, melyet Thorma és pályatársai, műveikben megörökítettek. A tárlat megnyitóját 2013. július 25.-én, délután 18 órakor tartják meg a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2013. december 21.Száznegyven éve született Bánffy MiklósAz egyik legrégebbi és leggazdagabb erdélyi főnemes család sarjaként, 1873. december 30-án született Kolozsváron Bánffy Miklós író, politikus, rendező. Gimnazistaként festeni tanult Székely Bertalantól, majd a kolozsvári és budapesti egyetemre járt, 1895-ben jogi doktorátust szerzett. 1901 és 1906 között szabadelvű képviselő, 1906-tól Kolozsvár és Kolozs megye főispánja, 1910-től ismét Kolozsvár országgyűlési képviselője volt. A sokoldalú gróf 1912 és 1917 között a budapesti Nemzeti Színház és az operaház intendánsaként támogatta Bartók Béla színpadi műveinek bemutatását, sőt azok díszlet- és jelmeztervezője is ő volt. 1912-ben és 1913-ban szerkesztette az Erdélyi Lapokat, 1916-ban lett a Kisfaludy Társaság tagja, ugyancsak 1916-ban őt nevezték ki IV. Károly koronázási parádéja kormánybiztosának, a koronázási útvonal díszleteit is ő tervezte. A menetben hadirokkantakat is felvonultatott, amiből akkora botrány lett, hogy udvarmesteri tisztségéből azonnal felmentették. Szabadság (Kolozsvár) 2014. február 13.Funar szelleme lengi be KolozsvártKós Károlyra szobrok és emléktáblák emlékeztetnek szerte a Kárpát-medencében, ám Kolozsváron, ahol élete nagy részét töltötte, hiába is keresnénk ilyet. Rajta kívül több tucatra rúg azon jeles kolozsvári magyarok száma, akiknek nincs emlékhelyük a kincses városban. A közírók, műemlékvédők és politikusok egyaránt a Funar-korszak örökségének tartják ezt az állapotot, és érdemi változást sürgetnek. A magyar történelem, tudomány- és művelődéstörténet mintegy 400 olyan jeles személyiségéről tud Gaal György irodalom- és helytörténész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke, akik Kolozsváron születtek, nőttek fel, illetve pályájuk a Szamos-parti városhoz kapcsolódik. Ennek ellenére a turista nem nagyon bukkanhat olyan köztéri emlékműre, szoborra vagy emléktáblára, amely arról tanúskodik, hogy Hunyadi Mátyáson, Bocskai Istvánon, Bolyai Jánoson, Márton Áronon, Dsida Jenőn és Reményik Sándoron kívül élt volna más, munkája és élete révén Kolozsvárhoz kötődő neves magyar. Úgy tűnik, mintha a kolozsvári magyarság kollektív emlékezete a Házsongárdi-temetőbe szorult volna vissza, több tucatnyi nagy előd életének csak a sírkő állít emléket. Mintha nem mernénk felvállalni értékeinket – legalábbis ezt sugallja az a tény, hogy a nem kellőképpen tájékozott látogató gyanútlanul elsétálhat a Római-Katolikus Egyház tulajdonában levő, látogatható Szervátiusz-gyűjtemény mellett úgy, hogy fogalma sincs annak létéről. A Szent Mihály plébánia homlokzatán ugyanis semmilyen utalás nincs az állandó tárlatra. A Szatmáry Papp Károly szülőházának táblával való megjelölése sem egy magyar civil szervezetnek, hanem a Lions Klub tagjainak jutott eszébe, a Fadrusz Jánosra vagy a kiváló asztaliteniszező és edző Paneth Farkasra emlékeztető tábla pedig kizárólag román nyelvű. Az a kezdeményezés sem magyaroktól indult, hogy avassák a város díszpolgárává a tavaly elhunyt Kőrössy Jancsit, akit a dzsesszrajongók és a szakírók nemzetiségtől függetlenül minden idők legnagyobb romániai dzsessz zongoristájaként tisztelnek. Rossz beidegződések, régi frusztrációk „A kérdésfelvetés jogos. Ennél sokkal többet lehetett volna tenni” – ismeri el Kántor Lajos közíró, a Kolozsvár Társaság elnöke. Szerinte a kolozsvári magyarságot ezen a téren jellemző apátia a Funar-korszakban gyökerezik, amikor szóba sem jöhetett, hogy magyar embernek emléktáblát, netán szobrot állítsanak. „Azóta természetesen sokat oldódott a légkör, ma sokkal nagyobb az esély a hasonló megvalósításokra. Felmerült ez már a Kolozsvár Társaságban is, az ügy szerepel majd az idei programunkban” – nyilatkozta Kántor Lajos. Csoma Botond önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője úgy látja, a régi, rossz beidegződések még mindig élnek. Nehezen kezelhető frusztrációk jönnek elő, ha nem is viseltetnek ellenszenvvel a magyarság iránt, a helyi román vezetők nagyon óvatosak, ha a szimbolikus térfoglalás kerül szóba. „Azt mondják, még nem érett meg rá az idő, és hogy a nacionalisták malmára hajtaná a vizet. A polgármester az ötnyelvű műemléktábláktól is tartott, amelyekről kiderült, hogy semmilyen indulatot nem kavartak. Kétségtelen, hogy jelenleg politikailag is jóval kedvezőbbek a körülmények, mint a megelőző ciklusban, Emil Boc ugyanis sokkal nyitottabb ilyen irányban, mint Sorin Apostu volt” – nyilatkozta Csoma Botond. A képviselő szerint az áttörést az emlékállítás terén Márton Áron szobra jelentette, amelyhez, bár egyházi telken áll, az építési engedélyt a polgármesteri hivatal bocsátotta ki. Ez a vártnál zökkenőmentesebben ment végbe, nem lett volna ugyanis meglepő, ha a városvezetés akadékoskodik, lévén Márton Áron a második világháborút követően nyíltan állást foglalt a magyarság javára történő határmódosítás mellett. A potenciális ellenzőket akkor azzal sikerült elhallgattatni, hogy a püspököt a magyar hatóságok kiutasították Észak-Erdélyből azt követően, hogy szót emelt a zsidók deportálása ellen. Csoma Botond reméli, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó versengés kedvezőbb légkört teremt a multikulturalizmus számára a szimbolikus térfoglalás tekintetében is. Az első lépésnek a prioritások megállapításának kell lenniük a helyi magyar közösségen belül. Ennek érdekében az RMDSZ tavaly ősszel összehívott egy értelmiségi kerekasztalt annak eldöntésére, hogy kik azok a jeles kolozsváriak, akik emlékezete előtt emléktábla vagy szobor állításával kellene tisztelegni. Amint elkészül a lista, konkrét lépéseket fognak tenni az önkormányzatban – ígéri Csoma. Ellenállnak a lakók A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság sajnos nem tud olyan eredményeket felmutatni, mint például a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület – ismeri el Gaal György. Meglátása szerint ennek két fő oka van: egyrészt a Partiumban és a Bánságban javarészt olyan városvezetések voltak, amelyek megértően viszonyultak az emlékhelyállításhoz, másrészt pedig ott a püspökségek is teljes mellszéllességgel kiálltak az ügy mellett. „Nálunk ezzel szemben, beütött a Funar-korszak. Kolozsváron védekezni kellett, örülhettünk, ha nem verték le a már meglévő emléktáblákat, bár fenyegettek vele” – nyilatkozta a helytörténész. Gaal György elmondása szerint a Kelemen Lajos Társaság megkísérelt emléktáblát tenni arra a Farkas-utcai házra, amelyben a jeles kritikus Gyulai Pál élt, ám ezt meghiúsította az ott élő két román nemzetiségű lakos. Hasonló okból nem sikerült emléktáblával megjelölni a Bolyai-utcai bérházat sem, amelyben Gy. Szabó Béla lakott. Ilyen esetben perrel lehet kikényszeríteni a lakók beleegyezését, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy nem indokolt az elutasító magatartás, ám a Kelemen Lajos Társaság nem vállalkozott a jogi hercehurcára. Bánffy Miklós emléktábláját már ki is vésették, ám elhelyezésére kísérlet sem történt, a nagyközönség csupán egy emlékkiállítás során láthatta. „Kolozsváron elég szomorú a helyzet” – sommázza Gaal György, hozzátéve: az egyházak lehetnének kezdeményezőbbek ilyen téren. Főleg, hogy elég sok ingatlant, köztük iskolaépületet birtokolnak a belvárosban, ahol számos híresség tanult, tanított. Kovács Sándor kolozsvári római-katolikus esperes szerint a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor munkáiból álló, a főtéri plébánián lévő tárlat így is eléggé ismert és látogatott, nem szükséges, hogy annak meglétét köztéri táblával is tudassák az esetleges érdeklődőkkel. Ugyanakkor elismeri, hogy részben a korábbi évekre jellemző nacionalista acsarkodásnak tudható be az indokolatlan diszkréció. A gyűjteményt idén átköltöztetik a Szentegyház utca 4. szám alá, ahol az épület homlokzatán elhelyezett tábla hívja majd fel rá a figyelmet. Táblára váró híres kolozsvári magyarok Abodi Nagy Béla festő (1918–2012) Apáczai Csere János filozófus, pedagógus (1625–1659) Bálint Tibor író, műfordító (1932–2002) Bánffy Miklós író, grafikus, díszlettervező, rendező, politikus (1874–1950) Brassai Sámuel nyelvész, filozófus, természettudós (1800–1897) Dávid Ferenc teológus, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója (1520 körül–1579) Harag György rendező (1925–1985) Janovics Jenő színész, rendező (1872–1945) Karácsony Benő író (1888–1944) Kuncz Aladár író, kritikus, műfordító (1885–1931) Mikó Imre történész, politikus, mecénás (1805–1876) Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász (1650–1702) Pákey Lajos építész (1853–1921) Polcz Alaine pszichológus, író (1922–2007) Ruha István hegedűművész (1931–2004) Senkálszky Endre színész (1914–2014) Szabó Dezső író (1879–1945) Szenczi Molnár Albert teológus, zsoltárköltő, filozófus, nyelvtudós, műfordító (1574–1634) Székely Bertalan festő (1835–1910) Szolnay Sándor festő (1893–1950) Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2014. június 18.Rippl-Rónai-kiállítás – ajándék a székelyföldiek, az erdélyiek számáraBeszélgetés Gyarmati Zsolttal, a Csíki Székely Múzeum igazgatójával A magyar festészet első modern mesterének 95 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők október végéig a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban, az intézmény, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és a budapesti Magyar Nemzeti Galéria együttműködésében. A Rippl-Rónai József (1861−1927) életművének fontosabb korszakait és az általa használt minden technikát bemutató kiállítás apropóján Gyarmati Zsolt múzeumigazgatóval beszélgettünk, többek között Csíkszereda kulturális, művészeti szerepvállalásának kérdését is érintve. – Képletesen szólva ismét Csíkszeredába érkezett a kultúra, Rippl-Rónai József különböző alkotói periódusainak legjavát csodálhatjuk meg a múzeum emeleti termeiben: a fekete és az enteriőr képek korszaka után a Róma-villa és a „kukoricás” stílus tárul elénk, majd a „pasztell arcképek” következnek. Köztudott a művészről, hogy egy idő után terhes lett számára mestere, Munkácsy Mihály segédeként dolgozni, saját útját kívánta járni, s voltaképpen ez a fajta, eltökéltséggel párosuló tehetség hozta meg számára a sikert. Hogyan esett rá a választás? – Az erdélyi kultúrakedvelők megszokhatták, hogy jelentős művészek alkotásait mutatjuk be a Csíki Székely Múzeum nagyszabású kiállítások sorozatában. Két évig szünetelt a folyamat, ugyanis ez idő alatt kívül-belül megújult a Mikó-vár, általános műemléki rekonstrukció zajlott, így immár új köntösben fogadhatjuk a látogatókat. Sokat gondolkodtunk azon, hogy ki legyen a következő nagy név a sorozatban. Igazából mindig egy intellektuális kaland a választás, több szempont merül fel ilyenkor: ki az, aki még nem volt itt, viszont lenne rá igény, élvonalba tartozó művész, de nem elcsépelt… Valahogy így esett a választásunk Rippl-Rónai Józsefre, a magyar festészet emblematikus figurájára, aki érdekes módon soha nem járt Erdélyben, sőt, kiállításai sem voltak errefelé. Ez a törekvésünk, hogy újra egy nagy művészt hozzunk, találkozott Kaposvár és Csíkszereda testvérvárosi kapcsolatával, így döntöttünk Kaposvár híres festője mellett. A tárlat kurátora, Horváth János kaposvári művészettörténész 85 képet választott ki a város határában lévő Róma-villa gyűjteményéből, majd közösen úgy határoztunk, hogy ezt az anyagot kiegészítjük még 10, szintén nagyon jelentős festménnyel a Magyar Nemzeti Galériából. Így összesen 95 alkotás látható június 6-a óta a múzeum öt termében, átfogó képet nyújtva Rippl-Rónai József munkásságáról. Modern volt ő a szó legnemesebb értelmében: megújította a festészetet, mindazt, amit addig Munkácsyék, Benczúrék, Székely Bertalanék képviseltek. Olyan volt a festészetben, mint Ady Endre az irodalomban, a modernitást képviselte, és hisszük, hogy ennek mindig van aktualitása. – Térjünk vissza a Magyar Nemzeti Galériából származó képekhez, hogyan választották ki ezeket? – Szücs Györggyel, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatójával és csapatával több évre visszamenőleg jó kapcsolatot ápolunk, kölcsönöztünk tőlük képeket a Munkácsy-kiállításhoz, majd 2008-ban tőlük hoztuk a nagybányai anyagot, és a Barabás-, Munkácsy-, Szinyei-kiállításunk java része is onnan származott. FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár) 2014. december 18.Felfedni a természet szépségét – Ötven éve hunyt el Szopos Sándor festőművész„Méltóképpen ápolja az utókor nagyapám emlékét, akinek műveiből több gyűjteményes kiállítást is szerveztek” – mondta el a Krónikának Borbély Gyöngyi, az 50 éve Kolozsváron elhunyt, csíkszeredai születésű Szopos Sándor grafikus, festőművész unokája. Mint kifejtette, szeretette volna, ha az alkotó különböző múzeumokban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Budapesten – található munkáiból gyűjteményes kiállítást is létre lehetett volna hozni az évforduló alkalmából, viszont az alkotások öszszegyűjtése és szállítása sokba kerülne, így sajnos nem valósulhat meg a terv. Borbély Gyöngyi azt is elmondta, hogy Szopos Sándor emlékére – aki többek közt a kolozsvári Farkas utca 4. szám alatt is alkotott – az épület falán emléktáblát tervez állítani a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság. „Nagyapám sírját a Házsongárdi temetőben műemlékké nyilvánították a Gergely Erzsébet vezette Házsongárd Alapítványnak köszönhetően. Amikor Szopos Sándor meghalt, díszsírhelyet utalt ki az állam neki és feleségének, a kegyhely viszont már műemlék is, és ennek nagyon örülünk” – tette hozzá a festő unokája. A realista-idealista művész „Realista-idealista művész, akárcsak Munkácsy vagy Ferenczy Károly. Nem törődött a jelenkor divatos művészeti megnyilvánulásaival, nem hódolt semmilyen befolyásnak, csak azt festette, amit érzett, látott vagy szívvel felfogott. Művészi hitvallása: felfedni a természet jelenségeinek szépségét az ember előtt. Őszintén és átérezve ábrázolta az embert” – írta a festőről Piskolti Gábor az 1969-ben Marosvásárhelyen szervezett gyűjteményes emlékkiállítás katalógusában. A székely nemesi származású Szopos Sándor 1881. szeptember 8-án született Csíkszeredában. Középiskolai tanulmányait a Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnáziumban végezte 1900-ban, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1904-ben rajztanári oklevelet szerzett, ahol Székely Bertalan, Hegedűs László, Zemplényi Tivadar, Révész Imre voltak a mesterei. 1905-től Ditróban, Gyergyószentmiklóson tanított. Első önálló kiállítását 1911-ben szervezték Gyergyószentmiklóson. Ebben az időben ismerkedett meg a Békási-szorosban és Gyilkos-tó környékén dolgozó Nagy Istvánnal, akinek szülőföldet ábrázoló festészete mély benyomást tett rá. 1913-ban a nagybányai festőiskolában Réti István irányításával dolgozott, majd 1915-től a dési Állami Főgimnázium rajztanára volt, ott-tartózkodása alatt festőiskolát vezetett. Képzőművészeti írásai jelentek meg a korabeli napilapokban, folyóiratokban, többek között A Hirnök, a Pásztortűz, a Kolozsvári Szemle, az Ellenzék közölte cikkeit. Erdély több múzeumában is őrzik a hagyatékot Szopos Sándor 1926-ban tanulmányutat tett Bécsben, Münchenben, Firenzében, Rómában, Assisiben és Velencében is. Az összefogás szép példájaként az 1929-es sepsiszentgyörgyi székely tárlaton Nagy Imrével közösen, támogatásként felajánlott festményeikkel segítették a csíkdelnei Szent János-templom restaurálását. 1934-ben véglegesen Kolozsváron telepedett le, a Piarista Főgimnáziumban, a Marianum polgári iskola tanárképzőjében, az Unitárius Kollégiumban és Tanítóképző Intézetben tanított. 1935-től Tóth Istvánnal közösen festőiskolájuk működött az Unitárius Kollégiumban. 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki, majd a Madéfalvi veszedelem című festményéért megkapta az Esterházy Pál-díjat. 1942-ben Lármafát gyújtó csíki székelyek című festményével a Lotz Károly-aranyérmet nyerte el. 1946 és 1953 között a kolozsvári Népi Képzőművészeti Iskola önkéntes tanára volt, 1952-ben Nagy Alberttel és Fülöp Antal Andorral a kolozsvári képtár festményeit restaurálta. 1954. december 24-én 73 éves korában hunyt el. Hagyatékából 22 olajfestmény a Csíki Székely Múzeumban található, 53 grafikai és festészeti alkotás a marosvásárhelyi képtárba került, munkáit őrzik még a kolozsvári és budapesti múzeumok. Tavaly februárban állították ki Önarckép című, nemrég restaurált festményét a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár) 2017. április 1.Emlékeztető Jel-képBúcsútárlattal jelentkezett csütörtök délután az Apáczai-líceum Galériájában az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete. A kiállítás címe: Jel-kép – in memoriam Kassák Lajos, Hamvas Béla, Tamási Áron. Ötvennégy szerző hatvanöt alkotása idézi fel a képzőművészet eszközeivel a három magyar irodalmi nagyság életművét. A rendezvény apropója: Kassák 130, Hamvas és Tamási 120 éve született. A megnyitón Vörös Alpár iskolaigazgató és Székely Géza képzőművész-tanár, EMME-irányító szavaiból kitűnt, hogy ez az utolsó kiállítás a díszteremben, remélhetőleg október-november tájékán már a felújított épületben folytatható az egyesület tevékenysége. A tárlat anyagát szakmai szempontból Németh Júlia műkritikus méltatta, emlékeztetve a három, a maga nemében géniusz úttörő szerepére. Marosán Csaba színművész részleteket adott elő az idézett irodalmárok műveiből. Az EMME idei Székely Bertalan-díját Petea Ovidiu, a Tribuna grafikusa érdemelte ki, akinek Székely Géza nyújtotta át az elismerő kitüntetést. Végezetül pedig közölte: következő, immár őszi tárlattémájuk, Viszonylatok címmel, Arany János születésének 200., a Reformáció megalapításának 500. és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója kapcsán szolgáltat ihletet a hazai magyar képzőművész-társadalomnak. A mostani kiállítás április 30-ig munkanapokon 14-19, szombaton 8-19 óra között tekinthető meg. Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 13.Hollósy Simon1857–1918 Meggyőződésem, hogy napjaink művészetkedvelő magyar közönsége általában ismeri Hollósy Simon nevét, tudja azt is, hogy oroszlánrésze volt a modern magyar festészet megszületésében oly meghatározó szerepet játszó „nagybányai festőkolónia” létrehozásában, és feltételezhetően két festményét: a Kukoricahántás, valamint a Rákóczi-induló című alkotásait is legalább albumbeli reprodukciókról ismeri. Ha Hollósy Simon művészetének igazi jelentőségével szeretnénk megismerkedni, elkerülhetetlenül pillantást kell vetnünk arra a korra, amelybe beleszületett, amelyben formálódott művészete, és arra is, hogy milyen lehetőségeket nyújtott az a kor az alkotómunkára. Az a két évszám: 1857 és 1918, amely egy művészi alkotással eltöltött élet kezdetét és végét rögzíti, csupán egy olyan szakaszt jelöl, amelynek művészeti-társadalmi előzményei voltak, majd pedig következményei, utóhatásai is lehettek vagy lettek. Bár irodalmunk már a 18-19. század fordulóján, a 19. század elején is virult, kitűnő képességű költőink újítgatták nyelvünket, írtak a magyarság vágyairól, érzéseiről, gondoljunk csak Gvadányi József, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály és Kazinczy Ferenc műveire, a képzőművészetben sajnos más volt a helyzet. Az 1700-as évek elején alkotó Mányoki Ádámot (akit 12 éves korában egy német tábornok fogadott örökbe, és így Hannoverben, Párizsban képeztethette magát) csak II. Rákóczi Ferenc fejedelem foglalkoztatta itthon, ő festette meg a fejedelem kitűnő portréját (1707), a továbbiakban pedig Prágában, Lipcsében és Drezdában volt kénytelen megélhetést találni magának. A török hódoltságot követő évszázadban Habsburg-hű arisztokratáink nagyrészt gyakorlott külföldi művészeket, építészeket, festőket hívtak be és foglalkoztattak (Anton Maulbertschnak a sümegi plébániatemplom, a székesfehérvári karmelita kolostortemplom, Paul Trogernek a pozsonyi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom, a győri Szt. Ignác-templom, Lucas Krackernak a jászói premontrei préposti kolostor számára, valamint az egri Líceumban készített freskói). Közülük néhányan letelepedtek ugyan Magyarországon, de ez semmit sem változtatott a lényegen, mert itthoni művésznevelésre még nem adódott lehetőség. Az 1800-as évek elején sem történt változás, noha az 1820–30-as években olyan kiemelkedő művészek, mint a szobrász Ferenczi István, aki Bécsben és Rómában, vagy az idősebb Markó Károly, aki Bécsben, majd Itáliában és Brocky Károly, aki Bécsben és Londonban tanult és dolgozott, külföldön is elismert, keresett művészek lettek, magyarhonban mégsem tudtak gyökeret ereszteni. Itt csak józan aprómunkával lehetett a nemzeti művészet támogatásának szükségességét megértő közönséget nevelni. Jó példa volt erre az Erdélyből Pestre települt Barabás Miklós esete, aki kitűnő portréfestő volt, és természetes, hogy életműve leginkább arcképekből áll. Reformkori gondolkodása miatt azonban a főúri megrendelők lassan elmaradoztak, a polgári családok megrendelőitől viszont épp elegendő elfoglaltságot kapott Barabás a kényelmes megélhetéshez. Nevet, tekintélyt és tiszteletet szerzett magának. Ebben a több évtizedig tartó polgáriasodó folyamatban a formálódó magyar képzőművészet – jól észlelhető sajátosságokat is magán hordozva – lassan-lassan alkalmassá vált arra, hogy beleszóljon az ország általános kulturális fejlődésébe. Ma már vitathatatlan ténynek tekinthetjük, hogy a magyar nemzeti festészet és szobrászat nagykorúvá, életképessé válásában a fordulópont az 1848-as polgári forradalom és az abból kinövő Habsburg-ellenes szabadságharc, majd az ezt követő kegyetlen megtorlás időszaka volt. Érdekes módon, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése nem jelentett történelmi kudarcot a művészeti fejlődés szempontjából. A győzelem elmaradása nem csökkentette a forradalmi eszmények befolyását irodalmunkra, művészetünkre, festészetünkre. A magyar közvélemény – a lehetetlen politikai állapotok közepette is – igényelte a nemzeti önérzet méltó kifejezését. Ennek az óhajnak tulajdonítható, hogy festészetünkben a népszerű portré helyét a továbbiakban már a történelmi téma foglalta el. Gondoljunk csak Madarász Viktor és Székely Bertalan alkotásaira. A polgári átalakulásért folytatott küzdelemben – az adott körülmények között – fontos szerepet kapott a művészet mint a nemzeti felemelkedés egyik eszköze. A felvilágosodás szellemének megfelelően a 19. század második felében Magyarországon a művészet az erkölcsi-érzelmi-értelmi felemelkedés kifejezőjévé vált. Különös valóság képzőművészetünkben az, hogy a 19. századi magyar piktúra legjelentősebb alkotásai külföldön születtek. Mint azt már említettük, a 19. századi tehetséges magyar fiatalok tanulmányi lehetőségeit csak a határainktól nyugatra lévő képzőművészeti akadémiák nyújthatták. A világosi fegyverletételt követő időkben a bécsi Akadémia látogatottsága fokozatosan háttérbe szorult, fiatal művészeink inkább München, sőt a távolabbi Párizs felé vágyakoztak továbbképzésük céljából. Két jellemző példát idéznék: A tehetős családból származó Madarász Viktor rövid bécsi tartózkodás után indult Párizsi tanulmányútra, és 14 éves ott-tartózkodása alatt festette szinte minden jelentős alkotását. Az 1859-ben készült Hunyadi László siratása című képe az évente megrendezett nagy Párizsi Szalon aranyérmét nyerte el. Szinyei-Merse Pál, aki Münchenben tanult és évekig élt a bajor fővárosban, ott festette a Hinta című, ragyogóan üde kis képet, majd egy évvel az impresszionisták párizsi bemutatkozó kiállítása előtt, 1873-ban Münchenben festette és állította ki a Majális című nagyméretű vásznát. Ez a színek tüzét felfokozó igazi plein-air kép mind Münchenben, mind Pesten teljes értetlenséggel találkozott. Ám amikor 1901-ben, közel 30 év múltán egy müncheni nemzetközi tárlaton ismét kiállításra került, átütő siker koronázta, a Majális kapta a kiállítás nagy aranyérmét. A bajor főváros Művészeti Akadémiája államilag is támogatott intézmény volt, ösztöndíjas lehetőséggel. Ezért volt jelentős a vonz-ereje a közép-európai térségből érkező művésznövendékek számára. Párizsi tanulmányokra ösztöndíjat csak jóval később lehetett kapni. Tény az, hogy az 1808-ban alapított müncheni Akadémia törzskönyvében az I. világháború kitöréséig 335 magyarországi művészhallgató neve szerepel. Párizs vonzása az 1860-as évektől fokozódott a Barbizoni csoport fellépésének, valamint Coubet, Millet, Bastien-Lepage realista piktúrájának hatására. Az impresszionisták 1874-es kiállítása után vált Párizs a modern képzőművészet fővárosává. (Folytatás a soron következő Múzsában) Elhangzott a Bernády Házban, a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület telt házas estjén. Bordi Géza / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 20.Hollósy Simon (1857–1918)II. rész (folytatás május 13-i lapszámunkból) A müncheni Akademie der Bildenden Künste törzskönyvének II. kötetében a 3634. sorszám alatt olvasható a bennünket érdeklő név: Hollósy Simon, beiratkozott 1878. nov. 30-án, 21 éves. Hollósy Simon művészi talentumának kibontakozása tehát a művészeti akadémiák klasszicista konzervativizmusa és a század tudományos-technikai haladásának tanulságait is magába olvasztó modern képzőművészeti törekvések indulásának időszakára esett. Hollósy Simon magyar–örmény családban született Máramarosszigeten 1857-ben. Édesapja a forradalmi események hatására változtatta Korbulyról Hollósyra nevét. A Hollósy családban az 1848-as szabadságeszményeket ápolták továbbra is. A tehetős kereskedőcsalád, felismerve a fiú tehetségét, támogatta művészeti tanulmányait, először az 1871-ben létrehozott pesti Mintarajz tanodában, majd – a fiatal magyar festőgenerációk kitaposott útját követve – a müncheni Festőakadémián (1878). Rendkívüli tehetsége, kiváló rajzkészsége miatt tanárainak kedvence lett. Tanulmányai befejezése után szóba került akadémiai tanári kinevezése is, ám egy Münchenben megrendezett francia kiállításon látottak (különösen Corot, Courbet és Bastien-Lepage művei) megerősítették meggyőződését a bajor Akadémia szellemiségének elavultságáról. München a technikai tökéletességre alapozó, de a fantáziátlan akadémizmus központjaként még mindig a történelmi és zsánerképfestészet európai erődjeként oktatott. Hollósy inkább magániskolát nyitott Münchenben (1886), és rövid idő alatt a Münchenben tartózkodó fiatal magyar művészek irányítója lett. Tanítványai csodálták, szerették, rajongtak érte. Az ő szemével kezdték nézni a környező világot, a művészet problémáit, az embereket. Az Akadémiáról is átjártak hozzá növendékek, idegen nemzetbeliek is. A párizsi mozgalmakkal való kapcsolata kihatott piktúrájára és pedagógiai munkásságának irányára is, de sajnos, egyre kevesebbet festett, egyre inkább a beszéd hevével fejtette ki társadalomra, művészetre vonatkozó eszményeit. A természet végtelen változatosságát, a hangulat és az érzés princípiumainak a művészi alkotásban való elsődlegességét hirdette apostoli hévvel tanítványainak. Lenyűgöző személyiségét a festőtárs Mednyánszky László így jellemezte: „bármily sokan is vannak valahol Hollósyval egy társaságban, ott egyedül csak Ő látszik”. Kétségtelen, a müncheni Hollósy-kör a fiatal magyar művésztanítványok számára az emberré válás iskolája volt. Hollósy Simon neve a magyar művészettörténetben az újkori magyar festészet egyik legnagyobb hatású művészközösségének, a nagybányai művészkolóniának a létrehozásához, alapításához kapcsolódik. Tulajdonképpen müncheni szabadiskolájának növendékeit hozta át 1896-ban egy nyári szezonra nagybányai származású tanítványának, Réti Istvánnak és Thorma Jánosnak a csábítására. A Münchenből Nagybányára utazó művészcsoport még megtekinthette Pesten a millenniumi ünnepségek alkalmából rendezett kiállításon Szinyei-Merse Pál 1873-ban festett Majálisát, s ez az élmény tartósan megmaradt emlékezetükben. Az egy nyárból több évtizedes alkotói közösség lett. A nagybányai művésztelep korszakos jelentőségét tudomásom szerint a nemrég sajnálatosan korán elhunyt Szabó Zoltán muzeológus-festőművész már ismertette. Hollósy kulcsalakja, zászlóvivője lett a Nagybányán kialakuló művészi mozgalomnak, függetlenül attól a ténytől, hogy néhány éves irányító szerep után végleg elszakadt, eltávolodott Nagybányától. Ki volt hát Hollósy Simon, a festőművész? Hollósy Simon festészetét és művészetpedagógiai tevékenységét általában három jellegzetes periódusban lehet bemutatni: A közel 16 évet felölelő müncheni tartózkodás 1884 és 1896 közötti szakasza. Szemléltethető festményei: Nevető leány (1883), Kendős leányfej (1885), Tengerihántás (1885), majd a Merengő (1886), Áldomás (1887), Mulató társaság (1888), Két tűz között (1891), valamint Az ország bajai (1893), Zrínyi kirohanása (1896). Ennek a korszaknak a legkiemelkedőbb alkotása a Tengerihántás. A kép sikere Münchenben óriási, Hollósy tekintélyét a fiatal művészek között ez a mű alapozta meg. Hollósy naturalizmusának művészi jellegét szemléltetően demonstrálja a festmény, itt a természetnek a megfigyelése nem eszköz, hanem végcél, boldog fölolvadás a látványban. A részletek gazdagságát feloldja a tónusok finom átmenete, érzelmessége. A Tengerihántás csupa halkszavúság, kedvteli elmerülés az aprólékos, de mégis egységes felületformálásban. Hollósy a 80-as években festett magyar paraszt életképeiben lehetőleg egyszerű emberi állapotokat igyekezett megfesteni, lehetőleg kerülve az anekdotikus elemeket. Ezek a festői kvalitások fellelhetők, sőt tovább gazdagodnak Az ország bajai című képén is. Két alak ül a mögöttük lévő ablak ellenfényében. Az ellenfényben bizonytalanná, vibrálóvá válik az alakok körvonala. Ám Hollósy belekémlel az árnyék mélységébe, a formát, az anyagot szándékszik érzékeltetni, a parasztmellény pitykéinek csillogását, a huszármente anyagát. Észreveszi a körvonalakon foszforeszkáló fény nyugtalanságát, anyagtalanságát. Tulajdonképpen ezzel a festménnyel zárult a müncheni korszak. München a népies életképek korszaka volt. Alkotásai frissebbek, életteljesebbek a kortárs festők anekdotikus jeleneteinél, a német és francia naturalista (realista) festészettel mutatnak rokonságot. A nagybányai művésztelepi tartózkodás periódusa (1896–1902). Szemléltethető festményei: Huszt vára (1896), Kosztolányi Gyula portréja (1896), Illusztrációk Kiss József verseihez (1899), Üres a pénztárca (1899), Ősz (1900), Rákóczi-induló (1899), Zászlóvivő, vázlat (1898). Hollósy elévülhetetlen érdeme a művésztelep létrehozásában kifejtett lendülete, az öt éven át tartó küzdelme a nagybányai festészet szellemiségének a magyar, a budapesti közízlésben való elfogadtatásáért. A nagybányai művészek érdeklődése ebben az első periódusban megoszlott az ember és a tájkép között, a tájképben is inkább az emberi motívumra, a hangulatra helyezték a hangsúlyt. Hollósyt is foglalkoztatta a plen-air problémája, de az általa irányított telep művészi programjában a magyar társadalom szociális problémáinak felmutatását kívánta előtérbe helyezni. Érdekes, hogy Hollósy a bányai gyönyörű természeti környezetben mozogva a tájkép előtt közönyösen állt, figyelmét csak az ember lelki karaktere kötötte le, ennek megformálását tekintette művészete fő céljának. Először illusztrációkat készített Kiss József költő verseihez. Ezek között valóban van egy igazán megdöbbentő darab, az „előttem semmi, mögöttem semmi” öreg emberének vigasztalan tekintetű alakja. A festőtárs Réti István az 1927-ben Hollósyról szóló írásában összesen 3-4 tájképről tesz említést: az Ősz és egy Szénaboglyák című képről, valamint Németh Lajos 1956-os monográfiája reprodukál egy Nagybányai utcarészlet című fehér-fekete nyomású reprodukciót. Más, Bányán festett tájképéről nincs említés. Talán kényelmetlen lehetett a műteremben meditáló festésmódhoz szokott Hollósynak az ilyenkor bámészkodó közönség előtt dolgozni. Nagybányán festi a Rákóczi-induló című, nagyméretűnek tervezett festmény első vázlatát. Ez a kép volt Hollósy életének legnagyobb vállalkozása, küzdelme és bukása. A mű eszméje lelkéből fakadt, a Rákóczi-induló mindent elsöprő, heroikus erejét szándékozott megfogalmazni. Az előzetesen készített résztanulmányokra alapozó vázlatban a kompozíció lendületét inkább a képi tér lüktetése, a felszálló porból előbukkanó alakok látomásszerű megjelenése helyettesíti. Húsz éven át viaskodott a témával, sikertelenül, befejezett mű soha nem lett belőle. Végül is a nagybányai vázlat volt az, a később festett sok változat közül, amely a legmeggyőzőbben fejezte ki Hollósy ötletét. Ez a vázlat tanúsítja, hogy ekkor már festésmódja is szabadabbá, levegősebbé változott. A teleket továbbra is Münchenben töltötte magániskoláját vezetve, nyaranta pedig lázadó vezérként tért vissza, a végsőkig harcolt, hogy a művésztelepen az általa elképzelt és irányított művészi mozgalmat egyben tartsa. Csakhogy az idők is változtak. Festőtársai a nagybányai festészet sikerei, fokozatos elfogadottságára alapozva immár saját művészi egyéniségük megvalósítását is fontosnak tekintették. Budapesti első két csoportos kiállításuk után a nagybányai festők 1899-ben már a Képzőművészeti Társulat rendes téli tárlatán mutatták be alkotásaikat, a Hollósy-tanítványok pedig külön a Nemzeti Szalonban. A kialakuló nézetkülönbségek az irányításhoz szokott Hollósy és művésztársai között kiéleződtek, és egy személyes jellegű konfliktus alkalmat nyújtott arra, hogy az ekkor 45 éves Hollósy 1902-ben végleg elhagyja nagyszerű művét, a nagybányai művésztelepet. A volt tanítvány, majd festőtárs Réti István írja a Nagybányai művésztelep című könyvében: „A szakadás a tudatok alatt régóta lappangott. Hollósyban az öntudatlan, de természetes féltékenység is munkálkodott... kényelmetlennek érezte helyzetét és egyre világosabb lett előtte is, hogy a nagybányaiak kiállításain, amelyek az egész mozgalomnak a művészi értelmét s igazi eredményét jelentették, a művészi súlypont az ő személyéről lassan eltolódott… szívünkben mélyen sajnáltuk ezt a szakadást. Vele indultunk, az indulás energiáját tőle, az ő körében kaptuk, fiatalságunk kohójának ő volt a fújtatója… Hollósy nélkül, a nagybányai együttes munkálkodás nélkül, ki tudhatja, mily kerülőkkel fejlődhettünk volna a magyar művészet számára azzá, amikké lettünk”. A técsői periódus alkotásai (1904–1918). Szemléltethető festményei: Aratás után (1908), Felhős táj (1910), Bozótos rét (1910), Udvarrészlet (1910), Kislány nagy zöld kalappal, Parasztudvar szekérrel (1912), Szénaboglyák (1912), Falusi utca (1914?), Técsői táj (1916), Tisza-part (1916), Önarckép (1916). Nagybányáról távozva, a továbbra is működtetett müncheni iskolájának növendékeit ezután Fonyódra, majd Vajdahunyadra, 1904-től pedig minden nyáron Técsőre vitte. (Técső a festő szülőhelyéhez, Máramaros-szigethez közeli, a Tisza jobb partján fekvő település, amely ma Ukrajnához tartozik.) Ezt a nyári vándorló iskolarendet Nagybánya után is megőrizte. Megbántottsága nem oldódott fel, Técső egyfajta belső emigráció volt számára, lassan kizárta magát a művészeti közéletből, az öregedő festő már az akkori tanítványai között is egyre társtalanabbá vált. Ami a técsői periódusban a legmeglepőbb, a tájképfestészettől Nagybányán ódzkodó Hollósy számára Técső a tájképeké lett. Tanítványai és helybéli barátai társaságában órákig barangolt a Tisza partján, a mezők és szántók liláskékbe elvesző horizontját, a Nereszen-hegyet, a poros utak mentén sorakozó szegényes parasztházakat választotta festői motívumnak. A természettel való azonosulása e festményekben melankolikus, sejtelmes. „Nem ecsettel, hanem lélekkel kell festeni” – vallotta. Képei közül egynéhányat még el-elküldött a pesti kiállításokra, ám a modern művészet nagy zsivajában az ő melankóliájának halk szava elveszett. 1912 után festett képeiben mintha új lendület mutatkozna. 1916-ban festette Önarcképét és legjobb técsői tájképeit. Sajnos, ezekből a művekből a nagyközönség szinte semmit sem ismer. 1917-ben már nem nyitotta meg müncheni szabadiskoláját, és végleg letelepedett Técsőn. Egy évvel később, 1918 májusában, súlyos veseelégtelenségben, 61 éves korában hunyt el. Máramarosszigeten helyezték végső nyugalomra. Técsőn köztéri mellszobor őrzi emlékét. Befejezésül ismét a volt tanítvány és művésztárs Réti Istvánnak Hollósy halála után írt méltató soraiból idézek: „Személyes varázsa több bámulót szerzett neki, mint művészete… Pedig mint művész is ama kevesek között áll Pantheonunkban, akiknek művészetünk világviszonylatban is előkelő helyét köszönheti. Nem olyan lobogó őstűz, mint Munkácsy zsenije, nem olyan mélyszándékú és nagy koncepciójú, mint Székely Bertalan, nincs meg benne Szinyei-Merse Pál belcantója s pogányos szépségereje, sem Ferenczy Károly magas intellektusa és céltudatossága, de kedélyének és szemének érzékenységét, részletekbe is elmerülő érzését-melegét tekintve különleges helyet foglal el művészetünkben”. Forrás: Németh Lajos: Hollósy Simon és kora. Képzőművészeti Kiadó, Bp. 1956. Réti István: A nagybányai művésztelep. Vince Kiadó, Bp. 2004. Dr. Szöllősi Tibor: Hollósy Simon Técsőn. Honismeret, 2003/1. szám. Bordi Géza / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 4.Szinyei Merse Anna művészettörténész tart előadást MarosvásárhelyenDósa Géza 19. századi erdélyi festőről és kortársairól tart előadást Marosvásárhelyen dr. Szinyei Merse Anna, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa. A festőművésznek egy évvel ezelőtt nyílt állandó kiállítása a Kultúrpalotában. A Dósa kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés című, vetített képes előadás előtt dr. Szinyei Merse Anna a Maros Megyei Múzeum gondozásában megjelent kétnyelvű Dósa Géza-monográfiáját is bemutatja. Az esemény szerda délután 6 órakor kezdődik a Kultúrpalota Tükörtermében. Dósa Géza Nagyenyeden született 1846-ban, Marosvásárhelyen járt iskolába, és ide is költözött vissza, miután anyagi nehézségei támadtak és nem tudta álmát megvalósítani, Párizsban műtermet nyitni és ott dolgozni. Marosvásárhelyi tanulmányai után 1864-től a budapesti református főgimnáziumban tanult, Székely Bertalan magántanítványa volt, majd a Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert (ez a műve is látható most Marosvásárhelyen). Ebből finanszírozta bécsi tanulmányait. Ott ismerkedett meg és kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal. Bécs után a müncheni akadémiára iratkozott be, majd Párizsban szerette volna folytatni tevékenységét, szakítva a hagyományokkal, saját útját járva. Ám erre nem volt lehetősége és 1870-ben apja tanácsára visszaköltözött Marosvásárhelyre. A kisvárosi élet, a sikertelenség, ami a művészetét kísérte, szerelmi csalódása depresszióba taszította, és 1871-ben öngyilkos lett. Életművének kutatója, Szinyei Merse Anna művészettörténész egyik kortársának, az 1945-ben született Szinyei Merse Pál dédunokája. maszol.ro 2017. szeptember 16.Kötet az újrafelfedezett művészről„Egyike a legnagyobb magyar festőknek” A Nagyenyeden született és Marosvásárhelyen tragikusan korán elhunyt Dósa Géza korának, a tizenkilencedik századnak egyik legjelentősebb magyar festőművésze. Ezt ma már tudjuk. Kortársai azonban nem ismerték föl zsenialitását, végül ez is okozta, hogy az alkotó az öngyilkosságba menekült. Jelentőségére jóval később eszméltek föl, ma a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Maros Megyei Múzeum képzőművészeti galériája őrzi legtöbb, fennmaradt alkotását. Az alkotóról dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa írt könyvet, amelyet szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében mutattak be, a könyvbemutatót követően a művészettörténész Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel tartott vetített képes előadást. Az eseményről rövid beszámolót már olvashattak az előző Múzsa-lapszámban: felszólaltak Oniga Erika és Cora Fodor művészettörténészek, a kötet szerkesztője, a marosvásárhelyi Lector Kiadó munkatársa, Gálfalvi Ágnes pedig a könyv struktúrájáról szólt: – Kétnyelvű kiadványról van szó, ezt nagyon fontos kiemelni. A Maros Megyei Múzeum kezdte a többnyelvű kötetek kiadását pár évvel ezelőtt, ezáltal a román anyanyelvű festőművészeknek, érdeklődőknek is alkalmuk nyílik megismerni az erdélyi magyar festőket. A kötet alapos bibliográfiával, adatokkal rendelkezik, a szöveget Csortán Ferenc ültette át románra. Szabó Zoltán előszavát követi a Szinyei Merse Anna monográfiája, a szerző összehasonlító módszerrel helyezte el Dósa művészetét a kortárs művészeti életben. Ezután következik a galéria, majd a jegyzetek. A kötet létrejötte meghatározó módon Szőcs Katalin és Szabó Zoltán érdeme, ők harcoltak érte leginkább. Ioan Şulea és Cora Fodor szakmai szempontból rengeteget segített a kötet létrehozásában, köszönöm nekik. Szinyei Merse Anna elmondta: – 1975-től kezdődően álltam rá a magyar festészet 1860 és 1910 közötti, csodálatos korszakának kutatására, akkor a legelsők között figyeltem fel arra, hogy van egy méltatlanul elfeledett művészünk. Ki az, aki merészelt 1871-ben modernebbül festeni, mint Szinyei Merse Pál? Amikor egy müncheni festőnövendék úgy fest meg egy anyát és gyermekeit ábrázoló életnagyságú kompzíciót, hogy szó sincs a hagyományokhoz való ragaszkodásról, az olyan bátorságra vall, amire méltán figyelt fel 2010 körül néhány külföldi kolléga. 1983-ban már erősen kezdtem kutatni Dósát és felkereshettem Olariu Györgyöt, nagyszerű segítsége azokban a nagyon nehéz években igen sokat jelentett. Viorica Herbean cerberusként őrizte a képeket, Török Gáspár segítségével mégis elkészíthettem a fotókat, amelyeket monografikus tanulmányomban mellékeltem – így loptuk ki Marosvásárhelyről Budapest számára a Dósa-képeket. Plájás István, Bordy András és mások is sokat segítettek Dósa megismertetésében. Erdélyben Dósa-művekkel nagyon nehezen tudta gyarapítani gyűjteményét a képtár, Budapesten számos magángyűjtő tulajdonában vannak alkotásai. 2001-ben szerveztem egy tanulmányutat, és megismerhettem Szabó Zoltán Judókát – ma nem ülnénk itt, ha ő nem dolgozott volna a legönfeláldozóbb módon Dósa megismertetésének szolgálatában. Köszönöm Szőcs Katalinnak, Gálfalvi Ágnesnek, Oniga Erikának, Soós Zoltánnak, Cora Fodornak és Ioan Şulea osztályvezetőnek ezt a könyvet. Amikor a magyar művészet kvalitásairól van szó, nem ismerek tréfát, mégis csodálatos barátsággal fejeztük be a közös munkát, és elkészülhetett ez a kötet. Kérem, látogassák a marosvásárhelyi képtárat és a budapesti Magyar Nemzeti Galériát, ott eredeti csodálatos színeikben láthatók az alkotások. A két galériának össze kellene fogni és a teljes Dósa-életművet közösen bemutatni, mert ő egyike a legnagyobb magyar festőknek. Hiszen olyan, hogy legnagyobb magyar festő, nincsen – mondta a szerző. Amint azt az interneten is olvashatjuk, Dósa Géza elszegényedett erdélyi nemesi családba született, apja Dózsa György ügyvéd, anyja Gyarmathy Róza. Apja az 1848-1849-es szabadságharcban hadbíróként tevékenykedett, ezért bujdosni kényszerült, először álnéven szappangyáros lett Kolozsváron, majd életét Marosvásárhelyen állatorvosként fejezte be. Dósa Géza már tízévesen Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta. Tanulmányait 1862-től a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte, ahol rajztanára Péterffy Károly volt, majd 1864-től beiratkozott a budapesti református főgimnáziumba és egyúttal Székely Bertalan magántanítványa lett. 1865-ben részt vett az Eötvös József miniszter által történelmi festményre kiírt pályázaton, ahol Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert. Az ösztöndíj segítségével 1866-ban beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára, ahol Karl Wurzinger tanítványa lett. Itt kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal, aki ekkor – szintén állami ösztöndíjjal – az akadémia hallgatója volt. 1869-től a müncheni akadémián Wagner Sándor tanítványa lett, de még ugyanebben az évben – Gustave Courbet Kőtörők című művének hatására – kilépett és önálló műtermet nyitott. Megrendelésre arcképeket és történelmi képeket is festett, többek között ekkor festette meg Az ónodi országgyűlés című képét. 1870-ben apja kérésére visszatért Marosvásárhelyre, ahol arcképfestésből próbált megélni. Sikertelensége, rossz anyagi helyzete is közrejátszhatott abban, hogy 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Művészetét csak évtizedekkel halála után kezdték értékelni. 1941-ben Kolozsvárott, 1944-ben Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tartottak műveiből emlékkiállítást. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 20.Thorma János és a nagybányai alkotók művészetét bemutató kiállítások nyílnak KiskunhalasonSzakál Aurél, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója az intézmény legjelentősebb napjának nevezte a kiállítás megnyitását, mert mint mondta, 80 évvel Thorma János halála után végre méltó módon mutathatják be két monumentális festményét, az Aradi vértanúk és a Talpra magyar! című alkotásokat. Az igazgató szerint a múzeumnak ugyanis az a dolga, hogy „a múlt tárgyait megőrizze, és megszólaltassa”. Thorma János 50 évvel az 1849-es események után azért festette meg az aradi vértanúk kivégzését, hogy méltó emléket állítson a történteknek. Emlékeztetett: a mai Magyarország területén nem nyugszik egyetlen aradi vértanú sem. Sírhelyeik így nem látogathatók, ezért a hatvanas években szegedi egyetemisták a Kiskunhalason 1960 óta látható képnél, mint egy emlékmű előtt rótták le tiszteletüket a szabadságharc mártírjai előtt. Az új, 200 négyzetméter alapterületű, háromszintes múzeumi épületszárny építése márciusban kezdődött, amelynek során a 2011-ben elkészült szárnnyal teljesen egységes arculat kialakítására törekedtek. A fejlesztést mintegy 400 millió forintból valósították meg, köztük több pályázati forrással. A múzeum új részének alagsorában a nagybányai művészetet bemutató Bay Gyűjtemény kapott helyet. Az értékes műveket – több mint fél évszázados gyűjtés után – az erdélyi származású orvos házaspár, Bay Miklós és felesége ajánlotta fel a településnek, azzal a kitétellel, hogy a gyűjtemény elhelyezésére egy alkalmas kiállítóteret biztosítanak. A Bay Gyűjteményben 35 művész 60 festménye és 9 szobra látható. Egy szinttel feljebb, a földszinten lévő Thorma Galériában Thorma János 45 festménye kapott helyet, köztük az Aradi vértanúk és a Talpra magyar! című alkotások a régi épületből kerültek át az új szárnyba. Az új Thorma Galériában látható tárlat az intézmény saját anyagából, a Magyar Nemzeti Galériából és további gyűjteményekből válogatott alkotásokat mutat be. A fejlesztés eredményeképpen a világ legnagyobb Thorma János állandó kiállítását és Magyarország legnagyobb nagybányai festészeti tárlatát alakították ki. Az új épületszárnyat Dóka József kiskunhalasi építészmérnök, a kiállítást pedig Zalatnai Pál kecskeméti grafikus tervezte. Bay Miklós műgyűjtő, a Bay Gyűjtemény alkotásainak adományozója a sajtótájékoztatón elmondta: a nagybányai művésztelep és festőiskola döntő hatással volt a 20. század eleji magyar művészet fejlődésére. Alapítói úgy gondolták, egy magyar festő a gondolatait, a témáit a magyar emberekről, a magyar vidékről kell merítse. Thorma Jánosról kiemelte: soha nem stílusokban gondolkodott, hanem képekben. Kifejezési módját mindig mondanivalójához, témájához igazította, és e szerint festett. Sokszor több, akár négy stílust is alkalmazva alkotta meg egy-egy festményét. Kiemelte, bízik benne, hogy adományuk ráirányítja a figyelmet a kevésbé ismert nagybányai festőiskolában tanult művészekre. Mint mondta azt itt kiállított műtárgyak az összmagyarságnak szólnak, ezért mindenkinek meg kell ismernie ezeket az alkotásokat, így nem maradhattak tovább magángyűjteményben – tette hozzá. Thorma János Kiskunhalason született, majd még gyermekként Nagybányára került. Pályafutását 1887-ben Budapesten Székely Bertalannál kezdte, 1888-ban a müncheni Hollósy-iskolában, 1889-ben a Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián, majd 1892-től a párizsi Julian Akadémián folytatta. Az alkotó 1896-ban az európai hírűvé vált nagybányai művésztelep egyik alapító tagja, évtizedekig számtalan művész tanára, majd 1919 után vezetője volt. Főleg realista és 1848–1849-es témájú festményeiről nevezetes. Kései korszakában azonban plan air, impresszionisztikus műveket is alkotott, amelyek kevéssé ismertek napjainkban. Öt éve nagyszabású európai vándorkiállítást rendeztek művészetének bemutatására. Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-22
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
